2017. december 23., szombat

Szenteste



Kígyózó sorok a boltokban,
nyüzsgés a mindennapokban.
Kinek mit és hogyan?
Ó, rengeteg gond van!
Listák hosszú sora,
ez a vásárlások kora.
Sütés, főzés, nincs lassítás.
Mikor lesz már gyertyagyújtás?


A ház ragyog, a beigli kisült,
a halászlé az asztalra került.


Mikor végre lecsendesülünk,
szeretteinkkel a fa köré gyűlünk.
Megérezzük, hogy itt a lényeg,
az együtt töltött idő véd meg.
A rég elmentek visszanéznek,
fél mosollyal emlékeznek…
Ez a legszebb, legszentebb este,
mikor eljön hozzánk Jézus lelke. 



 Lejegyezte: Vica 

2017. december 19., kedd

Ünnep?



Az ünnep jó! 

Jónak kell lennie, ha fogcsikorgatva is. 

Legyen bőség, fény és vidámság, szinte mindegy milyen áron. Hogy kinek miért, az attól függ. Van, aki kötelességből, van aki büszkeségből, van aki dacból és van aki csak a látszatért küszködik. persze, van őszinte boldogság, de a kényszer öröm is a jobb alternatívák közül való. 

Mert van, aki már nem is küzd. Feladja… és csak nézi ahogy csillog az ünnepek fénye távolian, hidegen és számára egészen idegenül.

A hiány, valaminek, de leginkább valakinek a hiánya; ezt is jelentheti az ünnep. Ezért van, hogy a lelkisegély-vonalak szinte égnek az ünnepek ideje alatt. Hogy ilyenkor követik el a világon a legtöbb öngyilkosságot, hogy ilyenkor halnak meg a legtöbben. Nem lehet elviselni a magányt, főleg akkor nem, amikor minden a szeretettől hangos. Még akkor sem, ha ennek a szeretetnek a zöme látvány, kirakat szeretet.

2017. december 15., péntek

Kaláka



Ha nekem szükségem van segítségre, rögtön a barátaim jutnak eszembe. Megkeresem őket, elmondom mi van, és kérek. Kérem, hogy segítsenek. És tudom, hogy aki tud, az gondolkodás nélkül ugrik. Segít. Persze, ez kölcsönös. Egyáltalán nem lep meg, ha segítséget kérnek tőlem. Ott vagyok, teszem amit tudok – szívesen, örömmel. Megyek, keresem a megoldást, intézem és adok, ha tudok.

Sokan vannak, akik nem így működnek. Ezek azok az emberek, akik, ha valamire szükségük van, vagy megoldják maguk, vagy megveszik. Nem keresgélnek alternatív megoldásokat. Nem számítanak arra, hogy a barátaik, ismerőseik megbízhatóbban és kedvezőbben vagy esetleg majdani viszontszívességért cserében akár ingyér is beszállnak a buliba. Gyakran, ha az ilyen személytől kérnek, akkor persze odaáll, de valahogy magától nem nagyon jut eszébe, hogy szívességet tegyen…

2017. december 12., kedd

Halogatás


Ha-lo-ga-tás? Micsoda szó!
Halasztjuk a dolgokat. 
Halasztjuk? Talán már temetjük is? Na jó, nem, csak... odázzuk. Ez persze a mai világunkban teljesen idejétmúlt, avítt és negatív. És ez nem csak most van így.  Kerek 170 évvel ezelőtt Petőfi is kigúnyolta azt a bizonyos Pató Pál urat és mottóját: „Ej, ráérünk arra még!”

Napjainkban mit is sugall ez a felgyorsult világ? Lépj a tettek mezejére, légy energikus, sőt proaktív! De biztos, hogy minden esetben jó ez? Hol marad a megfontoltság, átgondoltság, higgadt cselekedet? Nem biztos, hogy a hűbelebalázs módjára intézett dolgaink meghozzák a megfelelő eredményt. 

2017. december 6., szerda

Korai ünnep

A pékségben a jól ismert illat, a jól ismert eladó. Valami mégis más. Míg várakozom, keresem, kutatom mi az, amit érzek, de nem látom. A mosoly, ami fogadott, ugyanaz, az árukészlet sem lett más, és Istennek hála - gondoltam, az árak sem változtak. 
Míg ezen töprengek, végre sorra kerülök, kérem a kenyeret, ami mindig meleg, és arra gondolok, talán a hóesés miatt érzem, hogy más a világ. 
Halványan elmosolyodok, érzem, megfejtettem. 
Közben figyelem az eladót. Fiatal, szép, és emlékszem még a nyárról, van egy tetoválás a lábán. Ma a férjéről mesél. Mikulásra készít neki csomagot a lány, izgatott, az első közös mikulás. Gyors szerelem, gyors döntés, majd gyors házasság, töretlen boldogságban.
Kedvesen mosolygok, nem szólok, arra gondolok, adja Isten, így maradjon. Majd nyílik az ajtó, belép rajta egy asszony. Meleg kabát, sálja gyűrött, kedves fekete kalapja a fejébe húzva, a pulthoz lép. Nézelődik. Én is maradok még, a kenyér mellé szeretnék valami édeset az enyéimnek.
A fekete kalapos hölgy csendben szabódik, majd megkérdezi, olcsóbb nincs? Nincs. Olcsóbb nincs, tegnapi sincs, melegebb van, és picivel drágább, de olcsóbb nincs. A pékséget megtölti a parányi sóhaj, majd az elővett pénztárca halk csengése. Zavartan számol a fekete kalapos, ismét a pultra néz, majd a tárcájába.
Zavartan közli, az unokáinak venne meleget és édeset, jön a mikulás, és oly régen nem ettek már finomat. Kemény az élet, és néha bizony hideg a világ. Összenézünk. Én, és a férjezett, tetovált lány. Ha lenne elég abból, ami nincs, mit hozna a Mikulás? Kakaós csigát, és meggyes süteményt, nézze csak, azt a hatalmasat, olyat még sosem ettek, és a kifli is olyan fényes, és sós, látja kedves, biztos finom.
Közben megtudom, három unoka várja a Mikulást, tiszta lélekkel, fényes cipőkkel, csillogó szemekkel. Most én sóhajtok, a tetovált lány engem figyel. Rámosolygok, ebben az évben talán mikulás leszek. A lány előveszi a zacskókat, és pakolni kezd. Mindenből, csendesen hármat. Lesz három kakaós csiga, lesz meggyes sütemény, és kifli is hat, a fényesből és sósból. A fekete kalapos csendben figyel, érzi, nem kell szólni, mert most egyetlen parányi csodát kap majd, masni nélkül, zacskókba zárva. Közben halkan számolok, az egész nem lesz több, mint ezerötszáz forint.
Mire elővenném a tárcám, kilép a pék valahonnan a semmiből, rám néz, legyint, majd közli, hagyd csak, elvégre emberek vagyunk.
És rájöttem mi volt más a pékségben, amikor beléptem. Ott, abban a parányi, édes illatú pékségben ma volt karácsony. Karácsony, vagy az emberség ünnepe, oly mindegy. A lényeg, hogy ma valahol három apró lélek meleget eszik majd, édeset, puhát, finomat és sósat.


lejegyezte egy kedves vendégünk: Teodorovits Andrea
https://www.facebook.com/Latom.az.Eleted/

Kép: pixabay.com