Mindenki - filmajánló

Azokat a filmeket szeretem, amiknek jó a vége. Ó nem, nem a happy endre vágyom, hanem arra, hogy a szereplők és a történet jusson el A-ból B-be, a film mutasson be egy lehetséges megoldást a helyzetre, és a végén nyugodjon meg mindenki. Nem szeretem az egyhelyben topogó és a végén még szörnyűbbe csavarodó drámákat, a hosszú kínlódás után a vége felirat előtti elvesztéseket, nem szeretem, ha a végén minden ugyanolyan borzasztó, mint az elején, de most végre tudod, hogy mitől. ;-)

Tegnap este néztem meg a Mindenki című filmet. Végre egy pozitív, optimista, erőt és bátorságot sugárzó film, amit megnézve garantáltan visszaköltözik mindenki szívébe a remény, hogy lehet és kell változtatni, hogy nem kell és nem érdemes tehetetlenül mindent úgy elfogadni, ahogy van. A történet (ami a végét kivéve megtörtént már sok helyen) két kislányról szól, akik

A fák titkos nyelve – könyv ajánló (Stefano Mancuso-Alessandra Viola, Kossuth Kiadó 2015)

 

Én szoktam beszélni a növényeimhez is, és nem szégyellem…

Évtizedek óta lenyűgözve – és időnként bosszankodva - figyelem, ahogyan az erdőszéli kis házunk szomszédságában lévő elhagyatott/elhanyagolt telek növényzete fokozatosan visszaveszi az uralmat a régi házikó. kerítés felett. Így jó rejtekhelyet ad baglyoknak, rókáknak, peléknek (amelyek aztán a mi padlásunkat is bulizóhelynek használják). 

A fenti könyv, illetve a Science folyóirat 1983-as száma óta többször, többen is megfogalmazzák, hogy a növények sokkal intelligensebbek, mint az emberi faj. Évmilliók óta léteznek, fenntartják a bolygó légkörét, lehetővé teszik, hogy mi és az állatok egyáltalán létezzünk, éltető oxigént szívjunk be, táplálkozzunk.

A Földön csak 0,3 százaléknyi állati (beleértve minket is) létformával szemben 99,7 százaléknyi növényvilág áll (bár nem teljesen egy helyben), és burjánzik. Ha hagyjuk…

Hogyan neveljünk toleránsakat?

Régen azt mondták az öregek bölcs tanácsként a fiatalabbaknak, hogy a gyermeknevelés olyan, mint a kertészkedés. A jó gazda, ha azt szeretné, hogy a kis facsemete egyszer majd gyümölcsöt hozzon, akkor nyesegetni kell az ágait, letörni a vad hajtásokat, hogy felnőve élvezhessük zamatos termését. De ez nem trendi módszer egy ideje. 

Van egy új – egyre szélesebb körben megfigyelhető jelenség – a hagyjuk a gyereket érvényesülni, ahogy ő akarja. 
Egyre többen cikkeznek viszont arról, - még angol tudósok csoportja is!!! - hogy mégsem vezet jóra ez a bizonyos mindent megengedő liberális nevelési módszer, amely egyre divatosabb némely szülők körében. A némely szülőkön én vagy a lusta- vagy a kötélidegzettel rendelkező szülőt értem. Vagy akinek minden mindegy. Mert vagy azért nem fegyelmezik a gyereket, mert ez a legegyszerűbb megoldás, vagy bizonyos elvek miatt. Itt jön a képbe a kötélidegzet: a továbbiakban birkózhatnak a következménnyel, a fejük tetejére növő gyermekkel. Minden szülő tapasztalta már, hogy a gyerekek –habitusuktól függetlenül - kivétel nélkül feszegetik a határaikat, hogy kinél meddig mehetnek el és hol van az a bizonyos ne tovább! Ahol rés van a pajzson, azt ki is használják, és egyre kezelhetetlenebbekké válnak. 

Ha valaki elindul

Mostanában többet mozgok a városba. Autóval. Nem repesek tőle. Örömmel tömegközlekednék, de sajnos a bejutást, se a fonódó villamos hálózat, se a 4-es metró nem segíti. Közlekedek, figyelem az óvatoskodókat, a cammogókat, a türelmetleneket, a szlalomozókat.

Néhány érdekességet is megjegyzek magamnak.

• A zöld hullámok nem a megengedett sebességhez vannak beállítva.
• Szlalomozva is pont annyit kell állni a dugóba, mint sávtartva.
• A sárga lámpa nem a fékre, hanem a gázra irányítja a lábakat.
• A női sofőrök türelmesebbek és udvariasabbak mint a férfi úrvezetők.
• A cipzár elvű besorolás csak a sáv váltóknak fontos.

… s még valami. Mostanában egyre gyakrabban játszom azt, hogy még az elindulás előtt bekészítek néhány százast a könyöklőhöz. Van néhány lámpa, ahol nehéz sorsú emberek kérnek segítséget az autósoktól. Piros lámpánál figyelem az előttem lévő autókat és

Madárka - ajánló

Mikor nekiindultunk az útnak - a múlt évszázad 80-as éveinek legeslegvégén - egy soproni moziba, csak annyit tudtunk a filmről, hogy Peter Gabriel írta a zenéjét. „Biztos jó lesz!”- gondoltuk, de ennél ez a film sokkal több volt. Amit a vásznon láttunk, az folyamatosan elszomorított, megnevettetett, földbe döngölt, felemelt. Volt benne humor és szomorúság, fájdalom és öröm, valóság és álom, háború és béke. Olyan volt, mint maga az ÉLET, némi őrültséggel spékelve. Alan Parker 1984-es filmjéről van szó, amely a következő évben megnyerte Cannes-ban a Zsűri Nagydíját. Az akkor még nagyon fiatal Matthew Modine és Nicolas Cage zseniális játékát nagyszerű képek kísérték, és Peter Gabriel zenéje szinte röpítette a nézőt, hogy még könnyebben azonosulhasson az egyik főszereplő fiú, Madárka vágyával, a repüléssel.

Varjak

Szeretem az állatokat. Mindet! A szépet, a csúnyát, a mérgeset, a vadat, a kártevőt, a hasznosat. Hiszek benne, hogy mindnek helye van a bolygónkon, ők (is) teszik széppé a világunkat. 

Emlékszem, amikor még gyerek voltam, és sétáltattam a vizslámat délutánonként, a földek mindig tele voltak varjakkal. Sosem rajongtam ezekért a madarakért, távolról csúnyának láttam őket, a károgásuk sem fület gyönyörködtető élmény. 

Egyszer a kutyasétáltatás alkalmával találtunk egy varjút a földön, valószínűleg meglőhették. Közelebbről megnéztük a barátnőmmel – aki elkísért a sétára – és akkor vettem észre, hogy milyen gyönyörű a tollazata. Kékesfekete, csodásan fényes,

A szotyi - avagy annak még...!

Napközben felfigyeltem egy furcsa zajra, rendszeres időközönként potyogott valami az ablakpárkányomra.

Tudom, hogy mezei poloska invázió volt (még mindig naponta egy-kettőt kidobok az ablakon a lakásból), de azért reméltem, hogy nem egy bosszúszomjas kamikáze mezei poloska hadsereg ostromolja meglehetősen gyatra célérzékkel a résnyire nyitott ablakomat.

Kinéztem az ablakpárkányra, és elképedve láttam, hogy tele van szotyizva.

Baromira felidegesített, hogy egy akkora paraszt lakik fölöttem, aki arra sem képes - ha már bunkó módjára teleszotyizza az utcát, ahelyett, hogy a kukába dobná -, hogy akkorát köpjön, hogy ne az alatta lakó ablakpárkányára

Téli mese - filmajánló

Téli mese (Mark Helprin, könyv: 1983, film: 2014)

„Nem mese az gyermek…”

A könyvet imádtam 30 éve. Hogy ebből filmet lehetne csinálni, azt nem gondoltam volna. Karácsonykor nagyjából láttam a filmet a TV-ben, aztán még kétszer néztem meg, és harmadjára állt össze a kép. Akkor sikerült minden mondatnak, a történet bizonyos szálainak elérnie az agyamhoz vagy a szívemhez. És ez nem a rendező hibája, a filmben időnként finoman, halkan vannak elrejtve vagy megmutatva kérdések, válaszok.

Az élet ilyen. Csak azt sajnos (?) nem nézhetjük meg háromszor, hogy összeálljon a kép teljesen.

Mark Helprin ezt írja: „Sok ember utálja a hősöket.

Pékség mesék - felcserélt pohár

Következő mesémet talán azok érthetik igazán, akik elmúltak már negyven évesek, és van tapasztalatuk az álláskeresés „áldásos” procedúrájában. Történetem főszereplője ebben a cipőben járt sokáig, de nehezített terepen, mert egy néhány meghatározó dologban kihívásokkal küszködik – és akkor még finoman fogalmaztam. Ott kezdődik a sor, hogy már túl van az ötödik ikszen és az iskolai végzettségét tekintve, hmm…, szóval vannak hiányosságai. Továbbá a társadalmi hovatartozása is nehezítő körülménynek számít az álláskeresésben, hiszen  „látványosan” roma származású.

Amióta a kis boltot viszem ez a kedves úr reggelente, munkába menet, nálam fogyasztotta el kávéját és mesélt.

Kattintásra az egyetemi diploma

Tíz évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy idáig „fajul” ez az internet dolog. Amikor az első Google keresések alkalmával, elérhetetlennek tűnő információk birtokába jutottam másodpercek alatt, akkor még álmomban sem gondoltam volna, hogy ez az őrület nem csak azonnali infók szerzésére lesz jó a jövőben. 

Ma már a lehetőségek tárháza az interneten határtalan. A szó szoros- és tágabb értelmében is. Határtalan, mert bármelyik országból rendelhetünk magunknak terméket, vagy bármelyik országba vásárolhatunk magunknak repülőjegyet, szállást. De ami még ennél is durvább, hiszen az online szállás foglalás talán már mindenkinek hétköznapi dolognak mondható, de az online egyetem, az kérem még új dolognak számít (nekem legalábbis). Online nyelvtanfolyamot, tanácsadást, meditációt, rajz-tanfolyamot, informatikai képzést, és most már teljes körű online egyetemi kurzusokat találhatunk az interneten. 

Régi hobbi új köntösben

Gyerekként imádtam levelet, képeslapot kapni. Izgatottan vártam a postást, hogy hoz-e valamit nekem. Kutattam a Dörmögő Dömötör "levelezőtársat keresek" oldalát, hogy van -e olyan benne, aki első olvasásra szimpi, és írhatnék neki. Volt aki csak második olvasásra került fel a listámra és általában ezek közül kerültek ki a nem válaszolók; már akkor tanított az élet az első megérzések figyelembe vételére. 

Na de aztán felnőttem és a levelező társakat az online világ váltotta fel (sajnos vagy nem sajnos a változás megállíthatatlan), szinte egyik pillanatról a másikra eltűntek a képeslapok és a színes, szagos, mintás levélpapírra kézzel írott levelek a postaládából és a életemből.