Macskák és rabszolgák IV. rész

Újabb pillanatfelvételek a gazdik (rabszolgák) életéből:

Munroka este 11kor, lefekvéskor gyanúsan csendben, nincs sehol. Majd a többszöri járőrözés után sem találva, feltűnik, hogy gondoskodó arisztokrata vendéglátója a dolgozószoba íróasztalán megrökönyödve bámul az ablakra. Odanézek, valami tényleg furcsa, majd én is megrökönyödök – a szúnyogháló fel van húzva félig, és szabad a kijárás a háromésfeledik emeletről szabadesésben… Úristen! Csak nembungejumpingolni próbált Munroka a felhúzott szúnyogháló madzagján?? … Ekkor még mindig nem került elő ugyanis az ifjú lakberendező tehetség. Gyorsan lehúzni a szúnyoghálót! De hogy
kell ezt visszatenni?? Nem megy! Hogy húzta fel?? Ahhoz le kellett valahogy nyomni, de még én sem tudom… Félóra kínlódás után nagy nehezen sikerült a helyére varázsolni, a műveletet a Sonkamacska gondosan felügyelte…HÚú! El is múlt az álmosságom…

A kicsi itt még nem gyomlál, úgy látszik, rendben találja a virágok helyzetét, állását és földdel való ellátottságát. Viszont éjjel senki nem unatkozott… A nagy itthonosan az ágy lábánál alszik el, én az ágyban, a kicsi még körberohangál, hogy van-e még lakberendeznivaló. Végre csend és nyugalom. Majd még zöldhajnalban Munroka hangos (füldugón keresztül is áthatoló) diadalmas mmhrrrruííííí, brmmmhuííííí felkiáltásokkal (sokkal jobb, mint a tűzoltó sziréna) bejelenti, hogy felébredt. Hurrá, mi még nem! A következő pillanatban a lábamon landol, és elkezdődik a lábdzsúdó edzés. Négy lábbal, karommal, fogakkal – még takarón keresztül is áthatol… Kedvesen, félig csukott szemmel szépen megfogom és leteszem az ágyról. Vissza vízszintesbe. 1 perc múlva újra dübbenés az ágyon, majd karmok-vagy fogak mélyednek a bokámba, pedig direkt teljesen moccanatlan voltam… Kedvesen, félig csukott szemmel szépen megfogom és leteszem az ágyról. Fél perc múlva újra atombombából kiszabaduló nindzsaharcost dobtak a lábamra… Kedvesen, félig már nyitott szemmel szépen megfogom és leteszem az ágyról. Fél perc múlva… és ez még 12-szer – még akkor is kedvesen… És még csak fél 6 van… Egyszer csak valahogy kisültek az energiák, vagy összeállt valami tanulság a hajnali alvás – mint úri passzió – szokásáról szóló lecke alapján, és elalszunk. Reggel viszont én ébresztem – kajánul, s mikor felkelek, az ágyon mellettem egy legyőzött dzsúdóellenfél – a fekete – kiscica méretű – plüss játékcica hever megsemmisülten. Ő egyébként a másik szobában lakik…

Vendég alszik nálunk, s a cicák az összes repertoárjukat bemutatják neki is, döntőbíróként remélve az erőviszonyok megítélése céljából. A nappaliban kihúzott vendégágy fantasztikus új játszótér lehetőségét csillantja fel két pár villogó macskaszem számára. A játék vagy küzdelem éjszaka folytatódik tovább – a vendégágyon, mint új tereptárgyon, s a rajta fekvő halálra vált – szemeit-füleit védő vendégen. Másnap a dolgozószobában a földön ágyazunk – újabb játszótér, hurrá! Bezárt ajtónál alszik ott – a döntőbíró nem vált be…

A nagy kitúrva saját lakásából, szokásaiból, közös rítusainkból, féltékenykedve, a kicsi anyátlanul, időnként fejrekoppintva, nyakelkapva, leteperve, zsákutcába bezavarva, ott egérlyukként őrizve, lesve, cicalimpiai babérokva törve a boksz, dzsúdó, síkfutás, magas- és távolugrás sportágak terén keresik a helyüket ebben a káoszban. A rabszolga etet, itat, WC-t takarít, pakol, rámol, próbál mindenkinek anyja lenni, de nehogy féltékenyek legyenek egymásra, és mindenki egyformán kapjon játékot, simogatást, megnyugtatást vagy dorgálást. Tehát mindenki végzi a dolgát…

Néha akadnak már szép pillanatok is… a kicsi a konyhaasztalon ül, alatta a széken trónol a nagy. A kicsi egyszercsak felemeli a kis mancsát és lassan, óvatosan odanyúl a nagy feje felé…most mi lesz…de semmi….még egyszer, de most megérinti….jajaj most jön a pofon vagy a fújás….de a nagy csak lehajtja a fejét nyugodtan, majd leugrik a székről. 

 Ma a Sonkamacska (aki egyébként a Cickamicka névre is hallgat) házikójában aludt, végre nyugodtan, amikor Munroka bemászott hozzá. És csodák csodája a nagy picit beljebb húzódott, és a kicsi is elfért. Egészen addig nyugalom volt, amíg a kicsinek eszébe jutott, hogy még gyakorolni kéne valamelyik sportágat. És megbökte a nagyot…



Lejegyezte: Pilla