2016. augusztus 31., szerda

Bölcsibe-oviba-suliba

Még tart a nyár. A beharangozott hidegfront is csak néhány órácskára lebegtette meg a "leget", és csupán egy kissé felhőcskés reggelre futotta az erejéből.

Még tart a nyár. De már lassan nem lesz kinek. Kiürülnek a strandok, a parkok, a játszóterek. Elcsendesedik az állatkert, a fogaskerekű és a kisvasút. Fura lesz majd a csendes, gyerekzsivajtalan nyárutó.

Mert még tart a nyár! És csak pontosítás végett, igenis lesz zsivaj - hajaj! -, csak nem ott ahol eddig! Életre kelnek a bölcsődék, az óvodák és megelevenednek az iskolák. Már túl van minden bölcsi-ovi-isi az előkészületi munkákon: intézmény kicsinosítva, padló felsuvicolva, a sportpálya legereblyézve, játékok, székecskék, asztalok csillogó-villogóra törülgetve.

Bizony, a tanszer lista kihirdetve, a menza beélesítve, a tábla-kréta beszerezve.
Pedig még tart a nyár! Persze a szülők újfent padlón: a beszerzendő abszolválva - a családi kassza a nullán s az idegek is pattanóra húzva; egyetlen vigaszuk, hogy a kölköket majd jól lefoglalják az elkövetkező kilenc-tíz hónapra mások...

S bár még tart a nyár, kölök fronton is minden pöpec: ünneplő kikészítve, cipőcske kiglancolva, benti cucc a kistatyóban, a háti indulásra készen a sarokban; a kötelező házi-olvasmány elolvasva, olvasó napló is készen, egy kis írás - egy kis matek - s már csengethetnek is be! Jó lesz újra a pajtásokkal!

Mert még azért kicsit tart a nyár. Jöhet az udvart szédítő szaladgálás és a fülrepesztő zsivajgás. S aztán, ahogy egyre beljebb surranunk az őszbe, elcsitul kicsit a nyári hév és egyre több lesz a figyelmes tekintet. Majd hipp-hopp itt a tél is, az ünnepek, az öröm, amelyet jó megosztani, mert ettől csak egyre több lesz belőle. És jön a remény is, hogy fehér lesz majd a karácsony és nem múlik el síszünet hó nélkül. Aztán majd nagyon várjuk a tavaszt, ami amilyen sebesen jön, olyan gyorsan el is röppen; és újra itt a nyár.

Elszalad ez az év is, s mi okosabban, szebben, jobban élvezzük majd a következő nyarat!


lejegyezte: ebarátnőm

2016. augusztus 29., hétfő

Nagyis álmaink…

Nemrég az egyik online hírportálon figyeltem fel arra, hogy szeptember első vasárnapja világszerte a "nagyszülők napja". Az első reakcióm másoknak talán észrevétlen, halvány mosoly volt. Felvillantak rég elfelejtett emlékek, ízek, hangulatok, pedig már maga ez a szó, hogy „nagyi” is jó érzéssel töltött el. Sokunknak vannak emlékképei nagyszüleinkről, a szerencsésebbek még köszönthetik is őket ezen a "jeles napon".

Ahogy telnek az évek, elképzelem, milyen nagyszülő válik majd belőlem. (Bár egyhamar, mint írásaimból már kiderült, még nem nagyon reménykedhetek a

2016. augusztus 26., péntek

Kerékbár Zebegény - ajánló

"A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvassa el." (Szent Ágoston) - ez a jelmondata a Zebegényi Kerékbárnak, ahová betérve az embernek azonnal kedve támad egy kis kalandozásra.

Érkezhetünk biciklivel A folyók útján (Európa 6-os kerékpárút ) vagy kenuval a Dunán, a Zebegény határában épült pihenőhely mindenképpen remek választás egy kis felfrissülésre.

A biciklis pihenőhely megálmodója maga is lelkes kerékpáros, és sok ezer kilométerrel a háta mögött pontosan tudja, mire van szüksége a megfáradt biciklistáknak. A hely szerintem tényleg mindent tud: van fedett, hűtött

2016. augusztus 24., szerda

Csak a...

Csak  a rövidnadrágot  itthon ne felejtse! - erre ébredt kora hajnalban. Csak ott ne maradjon a fregolin! Már  lefekvéskor is annyira izgatott volt, hogy alig tudott elaludni és most -  tessék! - másfél óra alvás után, itt kakukkol. Borzalmasan fog kinézni  reggel… Nem baj, egy kis smink csodákra képes.  

Nem volt szándékában sminkelni, de majd legfeljebb feldob valami könnyűt és kész.  Már amúgy is megszokta,  hogy smink nélkül nem igen mehet ki az ajtón. A tükörbe már nem is hisz. De a tükörnek sem... Emlékszik,  meg tini korában a tükör volt a legjobb barátja. Rengeteget piszkálta érte az anyja, hogy órákat volt képes a tükör előtt üldögélni.  De hát muszáj volt megismernie az arcát és jól begyakorolni a mozdulatokat, a pontos mimikát. Senki nem rendelkezett a baráti társaságból jobb önismerettel ezen a téren.  Ment is minden, mint a karikacsapás. Akkor és olyan kapcsolatot kezdeményezett amikor, amilyent és  pláne akivel akart. Pontosan tudta,  hogy mikor és mennyire húzza fel a szemöldökét,  mosolyogjon vagy biggyessze az ajkait. És ez bejött. Mindig!

Az évek elszaladtak, a kapcsolatai is.

2016. augusztus 19., péntek

Hídfoglalás - ajánló



Ilyen még nem volt Budapesten, vagy legalábbis én nem emlékszem rá. A Szabadság híd felújítás miatt lezárásra került és a népek, kihasználva a kínálkozó lehetőséget, birtokba vették a hidat. Elfoglalták, nap mint nap, újra és újra elfoglalják, rátelepednek, piknikeznek, táncolnak, tornáznak rajta. Felmásznak a híd pilléreire, bár ez tilos és erre tábla is felhívja a figyelmet, erre senkit nem biztatnék, de a hídon heverészni, bandázni, időt tölteni lehet. A felújítási munkák nem a hídon, hanem a hídfőné zajlanak, így gyalogosan, biciklivel, rollerrel szabad bejárás kínálkozik, viszont autó és egyéb jármű nem mehet fel a hídra. Pont ez az oka a hídfoglalásnak.
 
A város lakói nyugis helyeket, tágas, lehetőleg víz közeli tereket keresnek, olyat ahol kicsi a forgalom vagy teljesen autó és jármű mentesség van. Azok a helyek, amik ilyenek (Kopaszi gát, Római part stb.), zsúfolásig megtelnek ilyenkor a jó időben

2016. augusztus 17., szerda

Miért éppen a Skót felföld?



Ezen a nyáron régi álmom teljesült, és végre eltölthettem 10 egész napot a Skót Felföldön. Az időjárás kegyes volt hozzánk, és csak egyszer áztunk el az esőben, valahogy az összes többi alkalommal éppen buszon, kocsiban vagy vonaton ültünk. Skóciát, és azon belül a felföldet egyetlen szóval tudom jellemezni: meseország.

Hogy miért utazz a Skót Felföldre?

2016. augusztus 15., hétfő

Menjünk haza - bepakolós!

Jó itt neked? Jó, csak… Mi baj? Menjünk haza? Hát, nem is tudom? Haakarod, mostlehet! Ok! Nem bánom! Menjünk! Mikor megyünk? Amint minden rendben. Mikor lesz mindenrendben? Hamarosan! Most már hamarosan van? Mégnem. És most? Ésmost? Ésmostésmost? Az, hamarosan van; most mindenrendben! Megyünk.

Tervezek, leírom, megvalósítjuk! Ok. Ez kell, meg ez, meg ez; és listám is van! Ok. Elkezdtem a pakolást! Ok! Számozom, mérem, rögzítem a felhőre. Ok! Ma kettőt bepakoltam! Hurrá! Bontsunk pezsgőt! Neizélj! Hol az ingem? Bepakoltam. Kivegyem? Mindegy, majd veszek másikat. Ma is kettőt! Ok! Ma is hármat.

2016. augusztus 8., hétfő

A túlfogyasztás napjára

Most olvasom, hogy alig néhány nap és ismét a jövőnket kezdjük el felélni. Pedig a világ igen kis százaléka az, aki megengedheti magának a túlfogyasztást, na de ez a kis százalék olyan dühödt erővel fogyaszt, hogy ijesztő nézni. Igen, tudjuk, hogy a fosszilis-üzemanyag készleteink végesek – sokan ráhajtottak, hogy még idejében, szépen megtollasodjanak belőle. (És sikerült is nekik. Mi balgák, pedig békésen bééégettünk.) Igen, tudjuk, hogy a fás területek regenerálódása nem hipp-hopp történet, és hogy marhából nehezen lesz oxigén. És igen, azt is tudjuk, hogy mindennek ára van, hogy olvad, sorvad és romlik az élőkörnyezetünk.

2016. augusztus 3., szerda

Beni


A most következő történet teljes mértékben kitalált. Minden egyezés a valósággal pusztán a véletlen műve. De tényleg!

Barangolok a neten (sose szoktam). Csak úgy lógok a szociális hálón, és bele-bele kukkantok abba, amit a „kék-fehér” kegyeskedik megosztani velem. Néha teszek egy-egy akaratlan vargabetűt. Rákattintok arra, ami megfogja a szemet. Szeretem a biztató híreket. Egy pozitív hír alatt megfogja a tekintetemet egy hosszabb bejegyzés: „Mostanában, sajnos, gyakran járok kórházba (…) és itt ismerkedtem meg egy tüneménnyel. Bemutatom nektek; azt hiszem, az igazi nevét nem lenne tisztességes ide kiírni…én Beninek hívom. Nincsenek szülei, nevelő otthonban él. Épp a kórterembe voltunk reggel, amikor behozta őt egy nevelő és letette az ágyba; őt, meg a kis ruháit. Aztán azt mondta, hogy „szia”, hátat fordított és elment. A kisfiú csendbe volt, nem szólt egy szót se. El volt a kis ágyban. Aznap már meg is volt az orvosi beavatkozás nála.

2016. augusztus 1., hétfő

Az élet show-ja

Egy szürke hétköznapon kisfiamat vittem külön matematika órára. Erősen fújt a szél és csepergett az eső. Az óra után, szokás szerint, az autómban vártam rá a parkolóban.
Jött is a gyermekem, de közölte a szomorú tényt, hogy elfelejtettem az óra díját elküldeni a tanárnőnek. Előkotortam hát az összeget a pénztárcámból, és odaadtam. Kisfiam szaladt a pénzzel vissza a tanárnőhöz. Az autóban velem volt kisebbik gyermekem. Amíg várakoztunk, hirtelen szokatlan jelenetnek lettünk szemtanúi. Egy férfi kiugrott az egyik földszinti lakás ablakából, felvett valamit a földről, majd olyan gyorsan, ahogy kiugrott, vissza is mászott a lakásba. Ezen aztán jót kuncogtunk a gyerekkel: Tiszta őrület! Milyen emberek vannak! Csak úgy ki-be ugrálnak az ablakon.