Hivatásom szerint nyelvész vagyok, de igazából a virágok között érzem jól magam. Szeretteimnek minden alkalomra gyönyörű csokrokat kötök. Erre ők azt mondják, hogy egy virágkötő veszett el bennem. Eleinte csak legyintettem, ugyan, dehogy! Aztán én is rájöttem, igazuk lehet…, de már akkor túl késő volt. Az egész életemet nyelvoktatásra építettem és a nyelv oktatását építgettem magamban. De a virágok mégsem hagynak békén, csak jönnek, csak jönnek. Én meg csak hagyom magam, és minden alkalmat megragadva kötöm a csodás csokrokat.
Ez a minap is így történt, a „Virágot egy mosolyért” kezdeményezés napján. Íme, ismét egy ürügy, hogy csokrot kössek