2016. május 30., hétfő

Évfordulások

Úgy meg lehet szokni, ahogy telnek a percek. Észre sem vesszük. Néha órák, sőt napok múlnak el nyomtalanul. S ha nem történik semmi egetrengető, vagy nem figyelünk arra, hogy kiugorjunk a napi rutinból, a hetek és a hónapok is nyomtalanul elillannak. Valahogy az ünnepek is tudnak egyformákká válni. Vagy ha nem is egyformák, de valahogy az élet rendjébe besorolódva természetesek lesznek, és csak tagolják az időt, meg nem állítják. 

És egyszer csak itt vannak az emlékezés pillanatai: a kerek évfordulók.


Én nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem itt, az élet kellős közepén, visszatekintve úgy tűnik, hogy gyerekkoromban sokkal lassabban telt az idő.

2016. május 27., péntek

Le Petit Bistrot - gasztro ajánló


Egy kis francia elegancia, egy csipet Párizs, sok-sok mennyei finomsággal az étlapon, mindez Budapesten, a VI. kerület szívében. A belváros szűk utcácskái között egyszer csak szembe jön egy hangulatos zöld sarok, bicikli áll a bokrok között bagettel a kosarában, és borostyánnal benőtt üvegablakok mögött már első pillantásra feltűnik, hogy ez a palacsintázó valamiben más mint a többi. Itt az igényességen és az eredetiségen nagyon nagy hangsúly volt, érezhető, hogy ezt a helyet valaki megálmodta.

És így is van, nem tévedünk azzal, hogy minden részletre figyeltek az álom valóra váltói. Részletesen elolvashatjuk a hely történetét a kézzel készített étlapban (??? igen, kézzel írt, ragasztott, igényes, nagyon szép, döbbenet)

2016. május 25., szerda

Sportkarrier, de milyen!



Már általános iskolában jól látszott, hogy "nagy" sportkarrier áll előttem. Amilyen sportszakkör csak elérhető volt, én mindegyikben részt vettem.
Először a kosarazást próbáltam ki, mert nagyon érdekelt. Igaz, kicsit sem vagyok kosaras alkat, mindig is a tornasor hátsó végen kalimpáltam. Messze nem lehetett zsiráfnak csúfolni, de gondoltam nem minden a termet és fürgeséggel, kitartással kompenzálom mélynövésemet. Néhány év után azonban be kellett látnom, hogy ebben a sportágban hobby szintnél többre nem vihetem.

2016. május 23., hétfő

Mert van, amit nem adunk el...

Nagyon szeretem a bolhapiacot.
Itt, ahol most élek, hagyománya - sőt kultúrája van. S vannak nagy klasszikus helyek, amelyek minden nagyobb útikalauzban benne vannak, ahol hetente vagy akár naponta is lehet bóklászni. S vannak kimondottan hely specifikus – inkább esemény számba menő piacok, amelyeket évente kétszer, például az őszi - és a tavaszi nagytakarítás idején rendeznek meg. Míg az előbbin leginkább „kereskedők” kínálják a portékát és csak a nagyon dörzsöltek tudják, hogy mikor érdemes oda menni nagyot akasztani – pont, mint az Ecserin -, addig az utóbbin a helyi lakosok pakolnak ki, és ezeknek egészen más a jellegük.

2016. május 20., péntek

Színdarab ajánló



Ezen a héten a Hétköznapi őrületek című darabot láttam a Thália színházban. A darab egy szerelmét visszaszerezni próbáló, közben mindenféle kalandos helyzetbe és fura emberi kapcsolatba keveredő fiatal pasiról szól. A lány visszajönne, de akkor meg a fiú rontja el a dolgokat, és közli a lánnyal, hogy ők már nem lehetnek egy pár, mert a lány túl sok pasival feküdt le, amíg szakításban voltak… Hááát, fura egy nézőpont, na… 
Kedvenc mondatom a darabból:
Az a különbség abban, ahogy a nők a férfiakhoz régen viszonyultak és ma viszonyulnak, hogy ma már nem hatja meg őket egy férfi szenvedése. (És tényleg nem! :-)))

Kiknek ajánlom?

2016. május 18., szerda

Ha hív a hegy



Gyanútlanul kezdtem lapozgatni a magazint, a második oldal után már nem tudtam letenni, nagyjából a tizediknél pedig ébredezni kezdett bennem egy réges régi szenvedély emléke. Pedig évek óta nem gondoltam rá, már nem haragszom ugyan, de nem több, mint egy távoli idegen, nehéz elhinni, hogy valaha közünk volt egymáshoz. És most mégis úgy érzem, hogy dolgunk van még egymással, nekem és a Hegyeknek. Újra érzem a vágyat, hogy elinduljak fel a hegyekbe, mint régen, amikor még ez volt az életem. Amikor még ezerszer többet ért egy jó bakancs a legmenőbb tűsarkúnál, amikor egész héten terveztünk, számoltunk, böngésztük a térképet, hogy aztán hétvégén fogjuk a hátizsákunkat és elinduljunk meghódítani valamelyik hegységet. Amikor egész napos talpalás után a hegyen töltöttük az éjjelt, és a kelő nappal indultunk tovább. Legjobban a hajnalokat imádtam, a köd mögül előbújó csúcsok látványát, amik ránk  vártak.

Aztán pontosan tíz évvel ezelőtt egy pillanat alatt ért véget mindez.

2016. május 16., hétfő

"Vallat a múlt..."

Mindenki emlékezik. Ez a trend! Mindenki digitalizálja és közzé teszi a régi fotóit. …és nekem egy zeneszám refrénje jár a fejembe: „Hol az azén, aki a Holdon volt?/Odáig létrát barkácsolt?/ A fotón még ott volt,/Még ott volt…” (Anna and the barbies : Anem / Polaroid (Anna Frenk naplója))

Valahogy olyan gyorsan elszaladt ez a 10-15-20 vagy még annál is több év, és most itt állunk, mi, akik ott a képen még hittünk a jövőben és akartunk valamit. Mi, akik akkor tisztán és élesen láttuk a jövőbeni önmagunkat, ahogy megvalósítjuk - sőt túl is szárnyaljuk - az álmainkat. Mi, akik merészek voltunk - kicsit vadak is tán -, és elég vagányak ahhoz, hogy elengedett kézzel rontsunk neki a nagybetűs életnek. Mi, akikben volt erő ahhoz, hogy sodorjuk magunkkal azokat, akik bátortalankodtak, vagy óvatosan tapogatóztak volna. Mi, akik figyeltünk a mellettünk lévőkre, akik törődtünk egymással és szerettünk – igen,

2016. május 13., péntek

Színdarab ajánló


Ezen a héten a Mr. és Mrs. című darabot láttam Pindroch Csaba és Verebes Linda előadásában. A színház picike, családias, nagyon kellemes a hangulata. A darab összesen 5 féle férfi-nő kapcsolatot mutat be, az ismerkedéstől a váláson át az egyáltalán nem szokványos vonzalomig és velőt rázóan nevettető esküvői dilemmáig. Minden színt más rendezett és más a jelmeztervezője.

Kedvenc szöveg részletem a darabból:
Nő: De hiszen ezt megbeszéltük!
Férfi: Te beszélted meg, én csak ott ültem…



Kiknek ajánlom?

2016. május 11., szerda

Variációk emlékezésre

A 15 évnél régebbi képfelrakosgatós kihívás kapcsán, a barátom felkérését elfogadva, úgy döntöttem, én is megmutatok pár emlékemet az elmúlt életemből, ami 15 évnél régebbi. Hozzá pedig egy kis gondolati szöszölést is mellékelek.
Furcsa, hogy épp 15 év ebben a játékban az időegység.

Én épp 15 évvel ezelőtt érkeztem el életem egy nagy vízválasztó vonalához, amit anno még nem tudtam, de talán valahol nagyon éreztem, mert épp abban az évben rendeztem egy nagy össznépi szülinapi bulit egy hajón a Dunán – de erről most nem rakok fel képet, mert ez önmagában nem érdekes. Ami a lényeg: 32 évesen, ami amúgy nem szokott különösebben fordulópontos kor lenni, én mégis úgy éreztem, ezt most nagyon meg kell ünnepelni, bár nem tudtam miért. Később jöttem csak rá, hogy egy nagy korszak zárult le akkor az életemben és egy teljesen új kezdődött el, anélkül, hogy én ezt nagyon tudatosan akartam volna. Egyszerűen így alakult.

2016. május 9., hétfő

Mókus őrs és egyéb vidámságok

A fekete fehér fotó hirtelen ugrott elém a világhálón böngészve. Gyerekkori barátnőm, szomszédom és távoli rokonom egy személyben, Ági osztotta meg. A HÁZUNK!!!  Váratlan látványa emlékek özönét zúdította rám. A 4 emeletes épület közvetlenül a főutca mellett, a maga 3 lépcsőházával, üzleteivel és a sok gyerekkel a lehetőségek tárháza volt.

A fotón még látszik a macskakő, ami az úttestet borította. Mire iskolába mentem, ezt fölszedték és leaszfaltozták, de a kép láttán beugrott az az érzés, ahogy babakocsiban ülve tolnak át rajta, és úgy zötyögök, hogy az felér egy agyrázkódással.

A házbéli gyerekek 2 csoportra tagolódtak, kor szerint. A nagyobbak, köztük a bátyám is, a Mókus őrshöz tartoztak, (saját maguk találták ezt a fantáziadús nevet) és a kedvenc padjukon üldögélve beszélték meg a legújabb zene és farmer divatot

2016. május 6., péntek

Kiállítás ajánló, de milyen :)

Úgy esett, hogy várakoznom kellett a fővárosban. Nem volt szép idő, és épp jó kávézó sem esett kézre. A Szépművészetit épp tatarozzák, be volt zárva, így látnivalónak maradt a Műcsarnok. Ó, kiállítás! "Képek és pixelek - Fotó művészet és azon túl - Nemzeti szalon 2016"! Szép, színes, kicsit egzotikus plakátok… Hmm, vonzó... -gondoltam...

És még azt is gondoltam, hogy lesznek igazán szép képek és kevésbé szépek. Gondoltam, lesznek érdekesek - téma, szín és méret harmóniába rendezve. Gondoltam, lesznek ismert és kevésbé ismert kortárs alkotók, de zömmel olyanok, akikről nem is hallottam korábban. Gondoltam, lesznek természet-, szocio- és portré jellegű képek. Gondoltam, lézeng majd egy két ember. Gondoltam, egy részét az időmnek majd kitölti. 
...a maradékra legfeljebb kitalálok valamit. 

Ezt gondoltam.


Aztán találtam benn

2016. május 5., csütörtök

Figyelem, csak egy kis figyelem

Futottatok már ma? – Ja, ezt már kérdeztem, pardon. De egy jó kis gyaloglás azért csak volt? Ha ma nem jött össze – mert van ilyen -, akkor holnap biztosan… Ugye? Én mondom, kár kihagyni. Máremlítettem, hogy én szoktam. Szeretem. Az a bizonyos napi 10000 lépés… és közben az élmény! Mert a helyszíneket imádom variálni, mindenik más, mindenik ad valami egészen sajátosat.

A legutóbbi hozott jót és rosszat is. Melyikkel rukkoljak elő elébb? Erdőben jártam. Igazi varázserdőben tele sziklákkal, varázsfákkal, figurázó tuskókkal és tündevirágokkal. Gyönyörű, életteli és a mienk - persze, nem személyes tulajdon -, de a Mátra az enyém is!

2016. május 2., hétfő

A ballagás margójára

Száll a dal: Tovább, tovább, tovább…
Tegnap ballagott az idősebb lányom. Jövőre a fiatalabb fog. Eltelt húsz év, és azon töprengek, hogy mi változott rajtam, rajtuk, rajtunk? Akár honnan nézem: minden! S ehhez, hogy ezek a változások külsőleg és belsőleg is megtörténhessenek, milyen sok mindent „elengedtem” az évek alatt. Elengedtem hozott sémákat, felépített elveket, édes-bús érzelmeket csak azért, hogy családként működjünk „tovább”. Most pedig itt állok, és hallgatom ezt az átkozott ballagási dalt… Tovább, tovább, tovább…

A gyerekeket nem véletlenül kapjuk,

2016. május 1., vasárnap

Orgona ága

Ismeritek? Anyák napi himnusz is lehetne ez a kedves kis egyszerű dal. 

Mi is énekeltük, emlékszem. Oda adással és kedveskedve. Még arra is emlékszem, hogy csodálkozva néztem az anyukám arcán legördülő könnycseppet. Talán ez volt az a pillanat, amikor az örömkönnyek fogalmát el kezdtem megérteni. Biztos vagyok benne, hogy korábban is sírt már örömében az én édesanyám, mint minden más anyuka. Hogyne sírt volta? A nagy elsőknél biztosan  - hogy nem menjek nagyon messzire, az első lélegzet, az első mosoly, az első szó az első lépés világraszóló élményénél vagy az első lázas éjszaka elmúltával). De tudom, hogy engem gyerekként ezeknek a könnyeknek a megértéséhez az orgona ága, barackfa virága vitt közelebb. Valahogy éreztem, hogy megérintettem valamit benne és bennem is együtt rezdült valami vele. Nem, határozottan emlékszem, hogy én nem kezdtem el sírni, de