Oldalak

2016. március 11., péntek

Minden nagy férfi mögött…

Közhely, tudjuk, …és mégis!  Ki kell emelni, írni és beszélni kell róla, hogy megmaradjon, hogy emlékezzünk: hogy minden nagy történelmi férfi alakunk mögött is ott áll egy erős nő! Közülük  is kiemelkedik Magyarország első „first lady-je” Batthyányné Zichy Antónia.

Nemesi család sarja, haladó eszméket hirdető és megvalósító ember felesége. Olyan asszony, aki méltó tudott lenni a történelmi szerepéhez, aki elegánsan és könnyedén tudott támasz és alap lenni mindahhoz, amiben a férjével együtt hitt.

Érdekes idők voltak azok. A reform kor mindenben változást hozott. Új a szemlélet, és új rend jelent meg a láthatáron.
Ez volt például a történelem során az első alkalom, hogy a titkosrendőrség nőket figyeltetett meg. És nem véletlenül. Hiszen ebben a változásban a nők is markáns szerepet játszottak, ezt támasztják alá a megfigyelési dokumentumok. Így, ha lehet ilyet mondani Zichy Antónia - ellenzéki körökben csak Tóni - Batthyány kampányfőnöke volt. 1839 december 7.i titkosrendőrségi beszámolóban  azt olvashatjuk, hogy Zichy Antónia a családjához köthető kis-kaszinókat az ellenzéki élet központjává szervezte gyakori ebédekkel, estélyeivel, illetve báljaival, ahol ő elbűvölő háziasszonyként fogadta vendégeit és "gombolyította" a szálakat. További megfigyelésekre támaszkodva azt is tudjuk, hogy Batthyányné a felsőtábla gyűlésein közvetlenül is sikeresen tudta érvényesíteni politikai befolyását. A karzaton ülve kezét ajkára téve hallgattatta el a felszólalni vágyó konzervatív ellenfeleket, vagy éppen tapsot kezdeményezett, s így sikerült megteremtenie az ellenzéki beszédek után a reformpárti hangulatot. Egyes legendák szerint egyszer Dessewffy Aurél új-konzervatív főrend felszólalása után Tóni nyíltan közölte, hogy ő nem kíván fogadni olyan embereket a házába, akik a szónokhoz hasonló politikai elveket vallanak magukénak.

Mindezek mellett ő volt az, aki elragadó jellemének köszönhetően gyakran elsimította a robbanékony, heves természetű férje által okozott konfliktusokat.   - Bár ebben nem mindig volt sikeres.  Köztudott, hogy Batthyány életét végig kísérték a párbajok és a bokszmeccsek. -
Ahogy telt az idő Zichy Antónia egyre pontosabban átlátta a politikai események irányát, ennek megfelelően politikai tettei is mindig átgondoltak voltak, amelyek számoltak a következményekkel. Bizton kijelenthetjük, hogy Tóni nem csupán eszköz volt a liberális nemesség egybekovácsolásához, hanem tevékeny szervezője is.

1848-tól kezdve azonban egyre nagyobb szkepticizmussal figyelte a történteket, ahogy ezt az emlékirataiban is leírja:
„Mikor Bécsből a hírt hozták, hogy Lajos ki lett nevezve miniszternek, mindamellett, hogy örvendetes hír volt hazánkra nézve, mégis könnyek között vettem e hírt, és mikor barátaink megkérdezték: Hát maga nem örül? azt válaszoltam, hogy: Egy félévig aludni szeretnék, és akkor ébredni mikor rendes kerékvágásban lesz minden! Minő ébredés lett volna az!”

A félelme valósággá vált, amikor férjét, az első miniszterelnököt, bebörtönözték majd bíróság elé állították. A Birodalom koholt vádjaiból világosan kiderül, hogy a szándék a halálbüntetés.
Természetesen ez a nagy asszony mindent megtett annak érdekében, hogy kiszabadítsa hőn szeretett férjét; aztán már csak azért küzdött, hogy legalább közel maradjon hozzá. Gyermekeivel mindennap feljárt a siralomházba. Végső elkeseredésében 1849. október 4-én a látogatása során egy éles tőrt csúsztat Batthyány kezébe. Másnap reggel az őrök felfedezték, hogy a volt miniszterelnök súlyos sebeket ejtett a nyakán, feltehetően azért, hogy ne a megalázó kötél, hanem inkább sortűz végezzen vele. Még aznap agyonlőttek…

Száműzetés várt ezek után Antóniára, ahol inkább a családjának szentelte magát, pedig köré gyűlt a menekültek tábora reményt és biztatást keresve. Sem ott, sem később a Magyarországra való visszatérte után sem vállalta már a korábbi szerepét. A kor „koronázatlan politikai királynője” inkább a jótékonyság fele fordult és a nők érdekérvényesítésében vállalt szerepet. Erről nem tudott lemondani. Továbbra is valami jelentős és újszerű képviselője maradt haláláig.

lejegyezte: ebarátnőm

forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Zichy_Ant%C3%B3nia
http://phbences.hu/hu/node/276



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése