Oldalak

2016. március 9., szerda

Megtaláltam az igazit!

Kisebb csoda történt végre az életemben. Valami felfelé ívelő, jó irányba mutató dolog.

Írtam korábban „Az Igazi”-ban róla, hogy mennyire vártam, milyen sokat kerestem. Aztán egyszer csak szembejött, beleszerettem és az enyém lett. Saját laki! Igazi kis gyöngyszem Budapest szívében.

Képzeljétek zöld (!), fás-bokros kis térre néző, jó elosztású, világos, az elvárásaim 80%-ának megfelelő, a maradék 20%-ban pedig javítható, igazítható. Hát tényleg megvalósult egy álom…

… és amikor minden akadály elhárult, az ártárgyalás lezárult, minden papírozás lezajlott és aláírtuk az adásvételi szerződést, akkor valami fura érzés szakadt rám. Aznap este
csak sétáltam a városban fel s alá a LAKÁSOM környékén. Esett az eső az arcomra, de nem éreztem. Vittek a lábaim előre, de nem tudatosult, hogy merre megyek, hol fogok kikötni. Hiába volt meg a lakásom, nem éreztem az enyémnek. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy reméltem. Nem örültem s nem voltam szomorú, nem voltam elégedett sem elégedetlen. Nem jött a katarzis, amit annyira vártam. Mindenféle gondolat kavargott bennem.

Nem tudtam kit hívjak fel elsőként, kinek meséljem el, ki tudna egy kis rendet tenni bennem és velem vagy helyettem örülni. Az első, aki eszembe jutott az édesanyám volt. Drága, mosolygós, szeretetteljes édesanyám. Ekkor már nem az eső patakzott az arcomon. Őt már nem tudom felhívni, bár a telefonszámát még nem töröltem ki (soha nem is fogom megtenni) de már nem tudja felvenni, hiába hívnám. Magam vagyok. Aki a legjobban szeret, és a legbüszkébb rám, nincs többé, legalábbis a fizikai valóságban nincs. Elképzeltem hát a mondatait, a sugárzó arckifejezését, azt, ahogyan örülne amikor mesélnék a lakásról. Gondolatban mindent megosztottam Vele, elmeséltem a legfontosabbakat és elképzeltem az válaszait. Megbeszéltük, hogy mekkora dolog, hogy van egy lakásom és nagyon széppé, otthonossá fogom varázsolni. És igen, azok a „kincsek”, amiket Tőle kaptam és amiket természetesen viszek magammal segítenek majd ebben az új fészekrakásban.

Egy kicsit megnyugodtam és közben haza is értem. Sok-sok utcán és 3 kerületen sétáltam át anélkül, hogy bármire felfigyeltem, rácsodálkoztam volna, míg a belső megnyugvás megérkezett…

Lakás tulajdonos lettem.

lejegyezte: sziluett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése