Az apartman

A minap szembejött velem egy festmény. Gyönyörű nőt ábrázolt. Elbűvölő és kihívó is egyszerre ebben a mesés rózsaszín ruhában. Alig tudtam levenni a szememet a képről. Hosszan eltűnődtem, vajon ki lehetett ez a nő, mit tudott, hogyan élt, mit és kit szeretett? Mert, hogy őt nagyon szerette valaki, az biztos. Ennek ékes bizonyítéka ez a kép.

Utánaolvastam.  

Az előző századforduló táján született maga a festmény, a kor egyik legjelentősebb portré-festőjének remekműve. Ezt a képet, nem olyan régen adták el - árverésen, töménytelen pénzért. Van ilyen, nincs ebben semmi különös.  Az viszont igencsak különleges, hogy ez a kép, sok más csodás dologgal együtt, elhagyottan hevert egy lakásban közel hetven éven át.  Senkinek nem hiányzott, senki nem törődött vele. Pedig…

Úgy esett, mint a mesében, hogy volt egyszer egy gyönyörű nő, akinek a világ a lábainál hevert. A világ egyik legragyogóbb városában, Párizsban, ő volt a legtündöklőbb csillag. Éveken át ő volt az, akiről a hírek és a pletykák szóltak, ő volt az, aki diktálta a divatot.

Hosszú út vezetett idáig. A kis varrólányka, bizony, sokat megélt mire idáig vitte. De vitte, hajtotta valami belső erő. Pörgette valami csoda. És mert okos is volt nem csak szép, egyre szépült körülötte az élet. Volt benne valami természetes vonzerő, valami báj, amiből mindenki akire rámosolygott, még többet akart és sokan sok mindent meg is tettek érte. Pórázon rángatott rengeteg jeles embert: két miniszterelnököt, két leendő elnököt és sok-sok más híres tehetséget, jelesül egy híres portré festőt is. 

Igazi félvilági nő volt, korának bálványozott alakja, és persze színésznő is; a boldog békeidők, a Belle Époque szimbóluma. Aztán, ahogy az idő kereke fordult, elkezdett változni körülötte minden. A világégést már nem várta meg, csendesen ment el a pazarul berendezett fővárosi apartmanjában. A fia, aki igazán soha nem állt közel hozzá, megadta neki a kötelező végtisztességet, de nem költözött be a lakásába. Az unokáját - egy lányt, aki szintén tudott valamit, hiszen a 19 évesen kiadott első regényét ünnepelve fogadta a közvélemény - messzire üldözte a háború. 

Az apartman ott maradt érintetlenül. Míg az unoka élt, tisztességgel fizette a bérleti díjat, bár az ajtót sem ő sem más nem nyitotta meg. Semmi, de semmi eme híres-hírhedt nő titkai közül nem hiányzott senkinek. A hátrahagyott dolgai az elsötétített lakásban éveken keresztül aludták csipkerózsika álmukat. Aztán lejárt az unoka földi életének ideje is, és nem jött már havonta a menetrend-szerinti bérleti díj …és így már valakinek feltűnt a lakás, …és kinyitották a közel hetven éven át mozdulatlan zárat, … és a világ számos részlettel lett gazdagabb. Feltárult egy darabka múlt. Szerencsére a nyitogató tisztes szándékkal közelített, csak diszkréten lebbentett fel fátylakat. Ami elmúlt az elmúlt, gondolta. Nem került nyilvánosságra pikáns fotó, nem kapott a hátára a média sem semmiféle megbotránkoztató naplórészletet. Csupán csak szép-szelíd apróságok, felbecsülhetetlen emlék- és műtárgyak bukkantak elő.

Hát így került árverésre a csodakép. Így került elő a művész dokumentációjából ismert, de elveszettnek hitt Boldini kép, amely a félvilági Marthe de Floriánt ábrázolja. S így tudunk még ma is hitelt érdemlően bekukkantani a legendás Belle Époque kulisszáiba az évtizedeken át lezárt apartmanról készült képeket szemlélgetve.

Lejegyezte: ebarátnőm

forrás: http://www.pariszigzag.fr/waouh/paris-insolite-secret/lappartement-de-lespace-temps

https://en.wikipedia.org/wiki/Marthe_de_Florian