Francia kiruccanás

December eleje volt, a mikulás már elment, mi pedig indulásra készen álltunk. Vár Párizs! A történetünk sokkal korábban kezdődött, pontosan három éve, amikor is kedves barátnőnk kiköltözött családjával Franciaországba. Így aztán, mint az lenni szokott, minden egyes beszélgetésünk egyik alapkérdése volt, hogy mikor látogatjuk meg őt.  

Aztán szeptemberben jött a körkérdéses, telefonhívás egy esetleges decemberi utazásról. Ketten maradtunk talpon, és hiába a rokonok, ismerősök aggodalma a közben bekövetkezett szörnyű vérengzés miatt, ami Párizsban alig egy hónappal azelőtt történt, mi terveinkkel készen vártuk az indulást. A repülőút zökkenő és izgalommentes volt,
bár Párizs felé útitársam az alvásból felébredvén közölte, milyen szépen letette a pilóta a gépet, és bár én egész úton ébren voltam, mégis azon töprengtem talán igaza lehet? Kitekintve az ablakon a köd miatt nem látszottak a város, vagy a kifutó fényei, és bár akartam hinni, pár perc múlva rá kellett jönnünk, a két nagy zökkenés után a gép csak most ért földet. Jöhetett a városi közlekedés. Előzetesen egy órát irányoztunk be a cél eléréséhez, de az egyik vasút társaság sztrájkja meghosszabbította ezt nekünk. Sikeresen odaértünk a megadott címre, szomjasan és farkaséhesen. Barátnőnk isteni vacsorával várt. Így aztán a terv, hogy esténként nagy-nagy beszélgetések lesznek egy finom tea mellett (na jó, néha nem csak teát ittunk) csodás vendéglátónknál, rögtön kezdetét is vette. 

Mivel mind a ketten kipipálhattuk a főbb látványosságokat egy előző ott létünk alkalmával, így tényleg csak egymásra figyeltünk. Lényegében együtt sírtunk, és nevettünk ebben a pár napban.

Persze nem maradhatott ki a decemberben kivilágított Champs Elysées, Louvre, és az igazi francia citromtorta (Az utóbbi engem nem nyert meg magának.). A Louvre egy egész délutánunkat felemésztette, de így is maradt a legközelebbi látogatásunkra. Nagyon jól szórakoztunk; a csodálatos műremekek néha okoztak számunkra fejtörést - nemüket tekintve -, de ezért kizárólag a művész okolandó. Napóleon császár első feleségének Josephine-nek kastélya és a hozzátartozó kert még decemberben is szemet gyönyörködtető volt. Természetesen ezt is megosztottuk egymás között, és séta közben a szobákat, termeket, mint egy jó lakberendező rögtön át is rendeztük a praktikusságot szem előtt tartva. Jó, a kerthez nem nyúltunk, bár egy kerti sütőt kénytelenek voltunk képzeletben elhelyezni. A sok séta, nevetés, vendéglátónk kisfia, férje, és a fantasztikus „karácsonyba” öltözött kirakatok üzletek, maradandó élményt nyújtottak, és kizökkentettek végre a hétköznapok szürkeségéből.

Ez a négy nap olyan volt, mint egy kibeszélő show, egy testi-lelki felfrissülés, egy messzi városban egy olyan családdal, akik megmutatták, hogy létezik „rózsaszín pöttyös könyv”. Milyen érdekes, mindig úgy érezzük, hogy a miénk miért is nem ilyen. Pedig mindegyikünknek van pöttyös könyve, sőt ezeket mi pakoljuk tele emlékekkel, élményekkel, és ha nem olyan, amilyennek elképzeltük, az csakis azért lehet, mert a „könyv” soha nem csak a mienk. A „könyvünkben” szereplők mindegyikének külön „könyve” van a képzeletben, így aztán csak egy-egy fejezet lehet mindenkinek csodás, a többi tele lesz fordulatokkal, bonyodalmakkal. No ezeket éljük meg kudarcként egyenként minduntalan.

A lényeg, ezúton is KÖSZÖNJÜK ezt a fejezetet a saját Rózsaszín Pöttyös könyvünkbe! Mindig emlékezni fogunk rá.

 lejegyezte: Tintaflinta

Íme mi mindent láttunk:

a pályaudvar:

Monet: St Lazare pályaudvar

a párizsi-Louvre:

Leonardo da Vinci-Mona Lisa

az egyik legszebb:

a Lafayette bevásárlóközpont

a csend és szépség szigete:

 az impressionisták szigete

a Josephine kastélya:

 Chateau Rueile Malmaison (ejtsd: sato rüej málmezon)

 :)