Oldalak

2016. február 22., hétfő

El-újságolom



Kiváltságosnak érzem magam. Amikor nagy ritkán a városba tömegközlekedéssel megyek, napom a Pöttyös utcai metróállomásnál kezdődik. Ez a belvárosba vezető utam első állomása.
 
A Pöttyös utcai metróállomás csarnok része nagyon fontos állomása a napomnak, ugyanis a hangulatom megalapozása a közösségi közlekedés világához itt történik. Na de vajon mi a fene történhet egy metróállomás csarnokában, amivel máshol nem találkoztam eddig? Nézzük csak. Rajtam kívül egy rövid idősávban legalább ötvenen közlekednek ugyanazzal a céllal, mint én. A-ból eljutni B-be. Most biztosan azt gondolja a kedves olvasó, hogy aluljárózenész vagy egy jegyellenőr aranyozza be a napomat. Hát csalódást kell, hogy okozzak. A jó hangulatom részben a BKV-nak, részben pedig egy újságos standnak köszönhető. Fura, mi?

Mivel nagyon ritkán járok BMV-vel (BuszMetróVillamos), ezért jegyet kell váltanom a metróállomáson. A metróállomáson két lehetőségem van a jegy megvásárlására: automatából vagy a helyi újságosnál. Annak okán, hogy világ életemben szerettem kommunikálni, mindig az újságos megoldást választom. Látom, négyen állnak előttem. Beállok a sorba. A szokásos, unalmas sorban állás helyett azonban egyszer csak egy vidám hangulatú, mindenki „ugyanazon nevet” játékban találtam magam. Egy lendületes, munkáját szívből végző, csillogó szemű úriemberrel találtam szembe magamat. Vidáman és viccesen kérdez, amire sziporkázva válaszolnak a járókelők (nemcsak az újságot vásárlók). Mi van itt? Semmi melankólia, pampogás, hogy miért kell sorba állni? Mi történik itt?
Soha nem álltam még sorba úgy, hogy nem akartam sorra kerülni. Sőt. Nem akarok kikerülni az újságos stand forgatagából. Mi van itt? Létezik még ilyen, hogy valaki ennyire tud emberekre hatással lenni? Mosolygó embereket látok magam körül, akik vidáman mennek le a metróhoz és jó érzésekkel érkeznek a munkahelyeikre. Mi ez, ha nem társadalmi jótékony hatás? Pusztán csak azzal, hogy valaki önfeledt és vidám? Hiszem, ha valaki képes adni, az már megjárta a maga útját. Elgondolkodtam. Vajon hányan végezzük ilyen önfeledten és nevetve a munkánkat? Azt hiszem ez példamutatás is, és jó irány azoknak, akik morcosan kezdik a napjukat.
Köszönöm kedves újságos úriember először is a magam nevében, hogy mindig mosolyog a lelkem a metrón, másodszor pedig azon utazótársak nevében is (minimum 250 ember naponta), akiknek ebben az élményben van részük nap mint nap! Köszönjük!
Lejegyezte: creaholic
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése