Oldalak

2016. január 22., péntek

Tom Sawyerina


Legutóbb, mikor otthon jártam, megmosolyogtatott egy gyermekkori emlékem. Hétvégenként mindig a nagymamámhoz (nekünk Mamkó) robogtunk, aki nem messze lakott tőlünk. Elképesztően izgalmas út volt gyerekként gyalogosan az a 20 perc. Elmondom miért.

Az utcánkban az első állomás mindig a következő sarkon lakó Feri bácsi és Riki nevű kutyája volt. A hatalmas kertbe való bebámulás felért egy „reality és sociality show”-al. Mindig követtük a szemünkkel merre gereblyézik Feri bácsi, hogy köszönjünk neki. Mindig kaptunk egy jó szót. Aztán két házzal feljebb csodaszép virágoskert várt minket. Mindig nyitva volt az alacsony, cirádás kis kapu. No persze azért, hogy mi leszakíthassunk Mamkónak valami szépet szeretetünk jeléül. Heves szívveréssel szedtük a virágokat és rohantunk ki a kiskertből.

Ezt követően jött a főúttal való megküzdés. Persze nem messze volt egy zebra is, de valahogy akkor ez felért egy energiaitallal. Tesóimmal egymásra nézve hebrencsül-cinkosan átrohantunk a túloldalra. A túloldalra megérkezve pedig bambán bámultunk be az áruházba. Ki tudja miért? J  Az áruház mögötti utcában jött a bűvös kert, ahol a kerítésen keresztül lógtak ki a „körömlakkbogyót termő” bokor ágai. Megálltunk és tépkedtük le sorban a fehér színű bogyókat. Ha a bogyókat középen szétnyitottuk és a körmünkre kentük a nedvet, gyönyörű gyöngyházfényű-csillogó körmöket kaptunk.
Haladtunk tovább. Panzió balra. Irtó izgalmas volt megbámulni a turistákat a német rendszámú autókkal. A sarkon állva merengtünk, majd amikor meguntuk, akkor az utca jobb oldalán a hatodik ház kerítése biztosított igazi „flow” élményt. A kerítés kék-fehér blokkjai odafelé a következő mintázatot adták: vitorlás-hal-vitorlás-hal-vitorlás-hal-vitorlás-hal. Ezzel többféleképpen lehetett játszani: sebességet változtatva mindig mást és mást adott. Tehát csináltuk lassított felvételben.v…i…t......o….r…l….á…..s....h.....a.....l, majd kicsit gyorsabban v.i.t.o.r.l.á.s.h.a.l., majd őrületes tempóban „vitorláshal”. Ezután jött a hazardírozás! Ugyanezt megcsinálni úgy, hogy a kerítésen megyünk és kapaszkodunk. A kerítés gyereklábbal mérve egy magas lépésnyire volt. A gyorsaságot és az „energiaital hatást” a háziak kutyája biztosította, így nem mindig tudtunk a végére érni. Ezekkel az izgalmakkal megtűzdelve a 20 perces út Mamkóhoz a duplájára duzzadt. Hazafelé pedig megismétlődött a katarzis élmény ugyanitt csak fordított sorrendben: hal-vitorlás-hal-vitorlás-hal-vitorlás……a koreográfia megint ugyanaz volt. Hangosan nevetve, felszabadultan szaladtunk haza.

Ezt az élményemet leírva azon gondolkodtam, hogy a gyerekeimnek vajon mi lehet a legizgalmasabb  élményük gyerekkorukból? Azt hiszem megyek, és megkérdezem tőlük…


Lejegyezte: creaholic

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése