Oldalak

2015. november 20., péntek

Szív szakad

Átlagos reggelre ébredtem. Álmosan botorkáltam a kávéfőző felé és a félhomályban a telefonom kijelzőjén folyamatosan villogott az "üzenetevan" kijelző. Éjszakára lehalkítom, hogy ne zavarjon ha valamelyik bulizó barátom rám dob egy üzenetet, hogy milyen jó a buli, vagy hasonlók. Megnéztem mi ez a forgalom kora reggel, ennyire nem szoktam népszerű lenni. 

Facebbok üzenetek a párizsi barátok és ismerősöktől, melyek szövege jól vannak élnek. Mi a fene? Valami baljós, jeges rémület kezdett elhatalmasodni rajtam. Ez nem lehet vicc. Ilyennel nem játszik az ember, hogy a barátját arról értesíti, hogy él! Az álom elillan, tudatosodik bennem, hogy ez sajnos nem egy soron következő "Ice backet challenge" vagy hasonló társai, hanem véresen komoly. Lázasan keresem a távkapcsolót, és megtalálom a BBC-n... és csak ülök a TV előtt és dermedten nézem a képsorokat...

Nehezen fogom fel mi történt. Nehezen kontrollálom az első érzéseket majd a továbbiakat. Másfél éve még ott éltem Párizsban, nap mint nap dolgozni jártam azokon az utcákon, ahol most a vérengzés, a robbantások és a lövöldözések ártatlan emberéleteket követeltek. Döbbenet és rémület. Én is lehettem volna. A barátaim ex kollégáim is lehettek volna akik még mindig kint élnek. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy miért? miért? miért? miért?

Elfogadhatatlan ártatlanokat ölni bármiféle vélt vagy valós sérelmek miatt. Megengedhetetlen ártatlan apák, anyák, lányok, fiúk életét kioltani fanatizmusból.

Én nem tudok toleráns lenni. Nem tudom az érzéseimet és gondolataimat elfojtani. Én fájdalmat, részvétet és haragot érzek. Tehetetlen haragot. Azt sem tudom pontosan megfogalmazni, hogy kire és mire haragszom. A sajtó által szándékomon kívül belém diktált klisék ugranak fel, de ahogy tudatosodnak, törlöm is. Nincs nekem bajom szerencsétlen sorsú emberekkel, se vallással, se más kultúrával. Nekem ezzel van bajom, ami a világba manapság történik...

Annyira fáj, hogy üvölteni tudnék, Üvölteni, őrjöngve, magamból kikelve, hogy meghallják már végre azok, akiknek nincs erre füle! LEGYEN ELÉG!

Beteg ez a világ, betegek az emberek.

Ahogy múlnak a napok egyre halkul bennem az üvöltés és dermedten nézem a hétköznapi emberek reakcióját: virágok, mécsesek, szolidaritás és megnyugtató szavak. Kicsit büszke is leszek Párizsra, a párizsi emberek életigenlésére: nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni! ... és kiülnek kávézni és elmennek a koncertekre és szeretnek és nevetnek.

Csak belül fáj és a szív szakad...



lejegyezte: sziluett

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése