Oldalak

2015. szeptember 28., hétfő

Kihallatszó belső monológ

A minap egy kedves mesterember dolgozott nálunk, parkettát rakott. Ránézésre semmi különös. Amolyan átlagos kinézetű, középkorú férfi, tisztességben megőszült halántékkal és kackiás, huszáros bajusszal.

Miután megbeszéltük, hogy pontosan hogy lesz lerakva a parketta, hogyan fog haladni, mire lesz szüksége, csendben elvonultam, hogy ne legyek láb alatt. Emberünk nyomban neki is látott a feladatnak, elkezdet kopogni, fűrészelni, amit egy rendes parkettásnak tennie kell ilyenkor. Ám egyszer csak hallom, hogy közben beszél is. Egyértelmű volt, hogy nem hozzám, sokkal inkább a parkettához. Vagy méginkább ahhoz sem, csak úgy magában. Á, gondoltam, ilyen monológok az én fejemben is mennek, de milyen jó, hogy nem hallatszanak ki. Legalábbis remélem, hogy nem. Bár volt már, hogy rajtakaptam magam, hogy kommentelem a házimunkát, mikor egyedül tettem-vettem, de aztán gyosan észbekaptam, hogy ezt nem lenne jó megszokni.

A mester meg egyre csak mondta, csak mondta, hogy „Ez így nem lesz jó, de majd megpróbálom másként.”, meg ennél cifrábbakat is, én meg egyre kellemetlenebbül éreztem magam azon feszengve, hogy ez velem is megtörténhet. Megtörténhet, hogy elvesztem a kontrollt és észre sem veszem, hogy a fecsegő énem ténylegesen hangot ad magának és majd a villamoson belekezdek valami fejtegetésbe az élet nagy kérdéseiről.

Vajon tudja, hogy beszél, vagy már észre sem veszi? Vajon szólt már neki valaki? Én biztosan nem fogok, de talán a családja figyelmeztette. És ha szóltak neki, akkor figyel erre és úgy sem tudja megállni, hogy ne mondja ki hangosan, amit gondol, vagy csak nem érdekli?

Mire kész lett a parketta, teljesen kikészültem. Az ember mosolyogva közölte, hogy készen van, miközben a szemembe nézett. Teljesen tiszta tekintettel, teljes jelenléttel nézett rám, nem értve, hogy miért vagyok olyan rémült. Persze nem mondtam meg neki. Sietve megköszöntem a munkáját és búcsút intettünk egymásnak. A kérdés azonban nem hagy azóta sem nyugodni, hogy hogyan és mitől veszíthetjük el a kontrollt...


lejegyezte: fonóművek


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése