2015. augusztus 31., hétfő

Pillanatfelvételek a nyárról



Reggelizek a tengerparti óváros egyik legforgalmasabb kávézójában, és nézem az égen átvonuló felhőket, a sirályokat, a hullámzó vizet. Iszom a bikaerős kávét, eszem hozzá a croissant, együtt a helyiekkel, néhány háborús veteránnal, korán kelő turistával, és arra gondolok, itt jó lenne élni, ebben a városban, ahol tolerancia honol: mindenki vendég, az is, aki nem olyan mint a többiek, mert kerekesszékben ül,  vagy nem hasonlít a „normális” gyerekekre, esetleg a saját neméhez vonzódik, vagy ki tudja milyen módon lóg ki a társadalmi többségből. Ahol a kutyáknak külön strandjuk van, külön zuhanyzóval, ahol még éjfél előtt is lehet frissen sült kenyeret vásárolni, ahol nem kell a kutyákra szájkosarat rakni, és mégsem bántanak senkit és semmit. Otthon érzem magam, majdnem ugyanannyira, mint amikor nyugágyban hanyatt fekve bámultam a Dél keresztjét az égen messze-messze egy másik tengerparton.

2015. augusztus 28., péntek

Értékeim


Vezetek. Szemem tágra nyit. Figyelek. 
Figyelem a többi autóst, a forgalmat. Betartok minden előírást: a fényőr jelzéseit, a táblákat, a sebességhatárokat, az elsőbbségadás szabályait.  Mindent. Balra indexelek. Folyamatosan jönnek a szembejövő sávban. Kattog az index egy ideje. Állok és várok. Kinézek még egyszer balra, de még nem indulok. Fékhang. Hirtelen a visszapillantóra meredek. A pillanat tized másodpercéig nem láthatok benne semmit. Aztán hatalmas durranás, csikorgás. Szívem görcsbe rándul, kihagy néhány ütemet, majd óriásit dobban és eszeveszetten kalapálni kezd. Csatt! Nagyot rándul az autó. A csattanás után hangos sírás. Hátul jobb oldalon ül a lányom. És így, hátrafelé, szinte ott - mellette, az ablakon keresztül, veszélyesen közel látom a furgont. Vigasztalás, remegés, kétségbeesés, számvetés: ép bőrrel megúsztuk.

2015. augusztus 26., szerda

Szabadság




Mindig ez a várakozás. Egész életünkben csak várakozunk. Hol türelmesen, hol türelmetlenül. Egy biztos: minden ember egész évben a nyarat várja a legjobban, hogy eltölthesse jól megérdemelt pihenését, a szabadságát.

Várjuk a júniust, mert mindjárt vége van a sulinak. Gyermekként vágyunk az elvárások nélküli, játékokkal teli szabadidőre.  Emlékszem gyerekkoromban azokra a hosszú hetekre, amikor testvéreimmel a közeli erdőben bicikliztünk, süvített a szél a fülünk mellett a sebességtől. Szabadnak éreztük magunkat, megszűnt az idő, csak a játék és az új bicikli útvonalak felfedezése volt a fejünkben, ami elképesztő nagy fantáziát, szinte megélt meseszerű élményeket hozott. A kis domb, amire feltekerni egy váltó nélküli Tacskó biciklivel nem kis kihívás volt.

2015. augusztus 24., hétfő

"Hónap dolgozója"

Elérkezett a lakásfelújítás ideje és ezzel együtt a nagytakarításé is. Hirtelen szembesültem azzal, hogy egyik gyerekem kinőtt a gyermekkorból. Saját elképzelése van, franciaágyat szeretne, vagy valami olyasmit.
Ezen felbuzdulva nyakunkba vettük a várost, és egy ismertebb bútoráruházba mentünk. A kiválasztott, ággyá alakítható kanapéról készségesen kaptunk tájékoztatást és egy papírt, - miszerint a házhozszállítás két munkanapot vesz igénybe, ha nem tudjuk megoldani. Hohohó, gondoltuk. Ez a legjobb. Ma csütörtök este van. Péntek egy munkanap, szombat nem munkanap, mert semmilyen ünnepnapot nem kell ledolgozni. Tehát hétfőn szállíthatják, juhé!  Hétvégén úgyis a Balatonra akarunk menni.

2015. augusztus 19., szerda

Vihar - anno és most



Emlékszem, gyermekkoromban valahogy másabbak voltak a természeti jelenségek mint most. Igaz, kisgyermekként félelmetesebbnek találtam a rossz időt, de nem azért amiért most. A most vihara erőszakosabb, durvább és többször megmutatta már, hogy ölni is képes. Gyermekkoromban csak féltem az erejétől. A most vihara értette meg, azt amit akkor csak jelzett. Jelezte, hogy nem lesz jó vége annak, ha nem figyelünk a természetre, ha a természetet sajátunknak tekintjük, kizsigereljük, és nem adunk, kizárólag elveszünk.

Kislány koromban a mennydörgésre a „mennyben görgetik a hordókat”, a villámlásra pedig az ”ördög veri a feleségét” volt az indok. Akkoriban nem görgetett ilyen sok és nehéz hordót odafent senki, és hát az ördög sem volt ilyen durva a feleségével. Persze én is hallottam, olvastam az „utolsó órában vagyunk” figyelmeztetést, de nem hittem, és nem tulajdonítottam a változásnak nagy jelentőséget. Talán a most viharai megmutatják, mire képes valójában a természet. Bár kis porszemek vagyunk, de ez a temérdek porszem az évtizedek alatt rombolt és ártott. A saját házam táján körülnézve biztos, hogy én is hozzájárultam a romboláshoz miniatűr méretben anélkül, hogy tudtam volna mit teszek. Csak egyre jobban, kényelmesebben szerettem volna élni, a következményekkel pedig nem törődtem, nem vettem figyelembe. Nem csak a viharok nagysága, milyensége, de a tél hiánya, a tavasz rövidsége, és ha belegondolunk, csak egyszerűen a négy évszak hónapjainak az eltolódása is figyelmeztetés. 

2015. augusztus 17., hétfő

Itt a vihar



Végre esik! Nem is esik, szakad. Az előkészületek pedig még cifrábbak voltak. Ahogy hirtelen az ég sötét lett és haragos, majd megállás nélkül dörgött és a villámok virtus táncot jártak, a szél tombolt… Mutatja erejét a természet. 

Mikor kicsi voltam féltem a dörgéstől. Furcsa módon soha nem a villám ijesztett meg. Ezt az égi sziporkát imádtam. Amolyan égi műsorszámnak tartottam, amit a mi szórakoztatásunkra adott elő a menny. A dörgés az annyira más volt. Egyrészt eleinte nagyon nehezen értettem meg, hogy a kettő egy, hiszen ritkán fordult elő, hogy egyszerre villant és zengett, és a kettő között eltelt idő sem volt soha azonos. Egyszerűen nem tartoztak össze.

2015. augusztus 14., péntek

Nyári komolykodós

Nyár, szünet, pihenés kikapcsolódás. Nekem erről a könyv jut az eszembe. Ez az egyik jeles időszak az évben, amikor rendszeresen vásárolok könyvet. Nyaralás előtt. Nagyon szeretem a hűvös könyváruházak polcai közötti bóklászást, az ízlelgetést, kóstolgatást, beleolvasást, s aztán, ha megvan a zsákmány, akkor már magát az élményszerű elmerülést az olvasmányban. Elmesélem tavaly nyári élményemet. Igazán említésre méltó.

Mikor elérkezett a „nagy nyári könyvvásárlás” ideje, kincsre leltem; három könyvet is vettem egyszerre az írótól: Salman Rushdie-tól.

2015. augusztus 12., szerda

Orondi szőlőhegy

A ház úgy pottyant az ölünkbe, mint egy ajándék még négy évvel ezelőtt, nyáron.

– Itt a kulcs, érezzétek jól magatokat! Mi nem használjuk ki, sokszor itt áll üresen. – mondta a baráti család.

Felkerekedtünk és meg sem álltunk a Csákberényt és Csókakőt összekötő Orondi szőlőhegyig. A ház a dűlőúttól jó kis kaptatóval közelíthető meg, fölötte már csak egy présház, egy erdősáv és sziklák vannak. Miután a szőlősorok mellett elhaladva, kifulladva felértünk a teraszra, lenéztünk a Móri-árokra és rögtön beleszerettünk. Azóta többször is visszatértünk. Szőlősök, szántók, erdők, levendula ültetvények.

2015. augusztus 10., hétfő

Pakk-olás


Hogyan tudunk egy döntésünkkel önmagunk ellenségévé válni? Hát úgy, ha elmegyünk bevásárolni. Gondoljunk csak bele. Toljuk a 100 Ft-os érmével működő mély kocsit, hogy megtöltsük különböző féle étkekkel. Természetesen bevásárló-listával indulunk neki a nem kis tornamutatvánnyal felérő „túránknak”. Sorról-sorra csak rakjuk-rakjuk a termékeket a mély kosárba, míg végül megtelik.

Polcról le, bevásárlókocsiba be. Egy. Fizetésnél bevásárlókocsiból ki, futószalagra felpakolni ugyanazt a mennyiséget. Kettő. Futószalag beindul, a nóta indul. Futószalagról újra be a kocsiba. Három. No persze nemcsak úgy hányaveti módon.

2015. augusztus 7., péntek

Bőröndből élek

Az otthon ott van, ahol megállunk… Dehogy van ott, igazából ebben a történet foszlányban nincsen otthon.
Részlet az életem 35-dik életévének első fejezetéből, ha naplót vezettem volna, valahogy így néztek volna ki a bejegyzések:

2013.02.04 az angol projekt megfeneklett, sürgősen oda kell utaznom, segíteni a helyi vezetőnek kitalálni, hogy üzleti vagy IT oldalról mivel lehet áthidalni a nehézséget, mielőtt a baj még nagyobb lesz…
2013.02.05 londoni út jóváhagyása megérkezett, holnap indulok, este be kell pakolnom az átalakító konnektort, hogy a laptopomat használni tudjam, 3 napi business cucc + egy kényelmes utazós,  valami vízhatlan cipő, esernyő na meg persze kabát a ködös, párás, esős idő ellen…

2015. augusztus 5., szerda

Belégzés, kilégzés...

Belégzés, benntartás, kilégzés, kinntartás….
… - a tudatos légzés négy fázisa. Engem érdekel, hogy hogyan jelennek meg az életben ezek a fázisok, mert érzem, hogy ugyanilyen a ritmus.

Az elmúlt pár évben belégzés-hangsúlyos életet éltem, vagyis begyűjtöttem. Sok mindent gyűjtöttem a korábban összerakott tudáshoz, tapasztalathoz; például egy egészen másfajta én-tudást. Először jártam egy jóga csoportba, ahol rengeteg újat tanultam, ez volt a gyerekek előtti 2 év. Aztán elköltöztünk Rómába, ami felért egy (egyébként tudatos) elvonulással. Akkor elkezdtem megélni, azt, amit addig csak tanultam, és tapasztalatokat szereztem, arról, hogy működik mindez az életben. 

2015. augusztus 3., hétfő

Más helyek, más csodák



A hétköznapok rutinja adja az élet alapmintázatát, de azok a pillanatok, amikor igazán ki tudok ebből szakadni, valahogy ritmusossá teszik az egészet. Régebben, amikor még nagyon zajos volt az élet körülöttem mindig egy kis elvonulásra, csendre  leginkább a belső csendre  vágytam, most viszont  hogy a hétköznapokban az életem egy kissé csendesebb szakaszát élem –, ég az út a talpam alatt. Mennék, megismernék, felfedeznék. Olyan jó kilépni a megszokott keretből  s ha már itt van a lehetőség (a jármű, a kellékei, a jó társaság és a bejárandó terület is) – indulni kell és belekóstolni valami egészen másba. 

Mert minden vidék más. Nem csak a táj, a mikroklíma, de az ott élő emberek is egészen mások. Mások a színek, a formák, más a művészet, a gasztronómia, az építészet. – Ezt nevezzük kulturális különbözőségnek? Talán. Engem elbűvöl. Igaz, hogy csak turistaként, de a lehető legnagyobb nyitottsággal és kíváncsisággal közelítek.