Ugrás

Hogy került ide? Egy távoli ország ismeretlen nevű hegyei között zubogó folyó fölött magasodó sziklára. Hogy? Persze. Felmászott. De miért? Miért nem bír a fenekén maradni? Miért kell neki mindig bizonyítani? Egyáltalán nem volt kötelező felmásznia, sőt, még most sem lenne késő visszamászni, szépen, ugyanazon az útvonalon, ahogy felmászott. Előtte többen megtették, miután lenéztek a 14 méteres magasságból. Nincs ebben semmi szégyellnivaló. Sőt, ehhez kell igazán bátorság, felvállalni, hogy valamihez nincs merszünk, és visszalépni, amíg nem késő. 

Most akkor mi lesz? Egy biztos, itt nem maradhat, döntenie kell! Hatalmába kerítette egy furcsa érzés, minden ízében félelem fogta el, de már tudta, hogy ugrani fog. Egy pillanatig még kivárt, le kellett győznie a rettegést, úrrá kellett lennie az elméjének a teste felett. Ez egyáltalán nem természetes, hogy csak úgy, kedvtelésből sziklákról ugráljunk.
Ha esetleg üldözné valami vadállat, ha az élete múlna rajta, az más lenne, de ez most tisztán az elme játéka. Elrugaszkodás és ugrás, pontosan oda, ahova mutatják, mert ott van meg a mélysége a folyónak. Ha odébb ugrik, sziklának csapódik. 

Elrugaszkodás, ugrás. Már nincs vissza, csak elrugaszkodás, ugrás. Elrugaszkodott és ugrott. Azt hitte, hogy majd lelassul az idő, de nem így történt, pillanatok alatt lezuhant, alig tudta korrigálni, hogy hol csapódik be. Nem, nem volt jó. Ilyen magasságból már nagyot üt a víz és olyan mélyre merült, hogy azt sem tudta, hogy hol van a fent, és hol van a lent. Egy célja volt, feljutni a felszínre és levegőt venni. Hogy a csontjai egyben vannak-e, azt majd utána ráér sorra venni. Buborékok mindenfelé, semmit sem lát, elönti a pánik. Nyugi, csak engedd, a víz felvisz a felszínre, ha nem kapálódzol ennyire. És végre levegőhöz jutott, kikecmergett a partra, látszólag mindene egyben volt.

És akkor valami mámoros érzés öntötte el. Megcsinálta! Megcsinálta. Legyőzte saját félelmét. Akkor még nem sejtette, hogy hamarosan hány hasonló ugrás lesz az életében. Nem sziklákról, nem szakadékba, de az ismeretlenbe, önmagát legyőzve. Akkor még nem tudta, hogy ezentúl minden ilyen ugrás előtt ez a kép villan majd be, mert ugyanaz az érzés keríti hatalmába, mint amikor ott állt a sziklán és tudta, hogy ugrani fog. Mert nincs hátrálás, csak elrugaszkodás és ugrás. Ez volt a próba? Az élet próbára tette, hogy lássa, képes-e rá? Hogy kiderüljön, kibírja-e? Hogy utána egyre magasabbra tegye a peremet és egyre mélyebbé a zubogó folyót? 

Nem tudja, de egy biztos, a félelmen túl a megcsináltam érzést is  magával vitte a folyópartról, az összes folyó partjáról és ez is vele van, amikor nincs más hátra, mint az elrugaszkodás és ugrás.

lejegyezte: fonóművek