2015. március 30., hétfő

20 mondat, amit kismamaként utálok hallani

Egy pici és egy kicsi lány anyukájaként is gyakran kapok olyan kérdést, megjegyzést, ami rosszul érint. Többnyire kismama specifikusak, de akad egyéb is, illetve van köztük egyszeri ( és remélem megismételhetetlen) és szinte nap mint nap elhangzó:

1. Tudod szoptatni, van elég tejed?
2. Érdekes, általában pedig megindul a fogyás a szoptatás alatt...
3. Ahhoz képest, hogy nem régen szültél, jól nézel ki!
4. Képzeld, Jocika ilyen idősen már rég átaludta az éjszakát.
5. Látom, kicsi a korkülönbség a két lány között, így is terveztétek?
6. Mindkettő lány? Nem baj, harmadjára biztosan összejön! (Mi, kérem szépen??)
7. Sajnos ennél nagyobb méretben nem gyártják.
8. Sajnálom hölgyem, lehet, hogy maga kezdte előbb a parkolást erre a helyre, de én fejeztem be hamarabb.

2015. március 29., vasárnap

Párizs másodszor

Ismét úton vagyok. Gurulós bőrönd, kényelmes cipő, beszállókártya. De ezúttal nem egy üzleti út vár rám, hanem egy párnapos kirándulás egy ismerős-ismeretlen városba, Párizsba. Tizenévesen jártam itt egyszer, átutazóban. Akkor maga volt a varázslat. Eiffel torony, Louvre, Champs-Élysées, diadalív... Ott lehettem a nagy történelmi események és romantikus filmek korábban elérhetetlennek tűnő helyszínén. Azóta eltelt pár év, én is egészen más szemmel nézem a világot és talán a távolság sem akkora, mint anno volt Európa két, nem is oly távoli fővárosa között, de mégis tele vagyok várakozással.

Úgy alakult, hogy egyedül utazom a „romantika fővárosába”, otthon hagyva férjet, gyerekeket. Csajos programnak indult, de végül magam maradtam, mindenkinek közbejött valami. Biztosan ennek is van oka, célja.

Nem terveztem el, mit fogok megnézni, nem készítettem listát, útitervet, amin ki kellene pipálnom az összes helyet, amit az utazóknak kötelező megnézni. Megyek, amerre a lábam visz. Azt remélem, így lesz időm gondolkodni, tisztázni pár ügyet magamban. De végül nem gondolkodom, üres a fejem, csak megyek, ösztönösen felfedezve az utcákat, tereket.

2015. március 27., péntek

Titi marslakó lesz?

Egyik este a 12 éves fiam elém állt és megkérdezte, hallottam-e már róla, emberek jelentkezését várják, hogy a Marsra szállítsák őket. Őt nagyon érdekli ez a dolog, szívesen elutazna. Mikor megkérdeztem miért, előadta, hogy nagyon izgalmas dolog lehet a Marson lenni. Az utazásról nem is beszélve. Állítólag 2 év oda az út. „De tegyük föl, hogy csak pár napot töltesz ott, akkor is 4 évig vagy távol. Miért lenne jó ez neked? – kérdeztem.  - A 4 évi szülinapi, névnapi és karácsonyi ajándék mind egyszerre várna rám, mire hazajönnék. És, állítólag, a távolság jót tesz a kapcsolatoknak”.

Ezek után, mivel én is csak fél füllel hallottam róla valamelyik médiumban, utánanéztem a világhálón. A netről szedett infók szerint nincs visszaút, mert egyelőre nem megoldható.  Aki odamegy, valószínűleg nem fog sokáig élni. Köszönhetően az ottani nem emberléptékű légkörnek. És mégis rengetegen jelentkeztek.

2015. március 25., szerda

Az a 20 mondat, amit utálok hallani


...az elég esetleges, kedves Szemfény. Van, hogy a hangulatom hordozza, beismerem, de azért megvannak a sztenderdek, amik, mindig, minden időben ki tudják hozni belőlem a „zállatot” :D.

Hogy mi a bajom velük? Azt hiszem, ha ránéztek, első látásra is meglesz, hogy miből van sok, de az egyértelműség kedvéért kifejtem. Én legjobban a dupla-fenekű hozzám-szólásokkat utálom, ahol a mondat eleje - vagy esetenként az egész mondat -, ellentmond a nyilvánvaló  üzenetnek. Valahogy így:

1.     (20 év után) Nahát, te semmit sem változtál!
2.     Ja, azt hittem, hogy már mondtam, hogy…
3.     Akkor majd legközelebb erre is sort kerítünk.
4.     Nem fontos, majd máskor elmesélem.
5.     Ne haragudj, hogy zavarlak!
6.     Mióta nem fested a hajadat?

2015. március 23., hétfő

Idegen szavakból nyaraló


Nagyon sok dologért vagyok hálás az Életnek, de ezek közül is kiemelkedően fontos, hogy az egyetemen kialakult baráti társasággal a mai napig szoros maradt a kapcsolatom, ami azt jelenti, hogy valóban tudunk egymás apró-cseprő dolgairól és igyekszünk rendszeresen összejárni, legalább negyedévente együtt tölteni néhány napot.

Mivel az egyetem alatt is sokat jártunk közösen kirándulni, az utolsó évben kialakult bennünk az a gondolat, hogy jó lenne egyszer közösen venni egy kis házat valahol a hegyekben. Ez egyrészről nagyon praktikusnak tűnt, de egy ki nem mondott célja is volt, hogy azt hittük, reméltük, hogy ha van egy közös ingatlanunk, akkor nem veszítjük el egymást a későbbiekben sem.

2015. március 22., vasárnap

20 mondat, amit utálok hallani




Jártamban – keltemben, barátoktól, munkatársaktól, ismerősöktől, ismeretlenektől, ellenségektől elhangzanak időnként olyan mondatok, amiktől feláll a szőr(pihe) a hátamon (még akkor is, ha az illető merő jószándékból vette őket a szájára). A múlt héten kisebbfajta kényszerpihenőt kellett tartanom, ami kiváló alkalom volt arra, hogy összegyűjtsek húsz gyöngyszemet (annál is inkább, mert némelyikük az utóbbi időben többször is előfordult). Lehet, hogy némelyikre más is érzékeny, ha igen, írjátok meg!
  1.  Hát igen, ebben a korban már…
  2. Sajnos 38-asban pont nincs.
  3.  Majd meglátod, ha odakerülsz!
  4. Csak mondom!

2015. március 20., péntek

Mert rugalmas vagyok


Nekem aztán könnyű, mert mindig tudok alkalmazkodni a körülményekhez, igazán rugalmas vagyok. Hogyan értem ezt? Hát ahogy mondom. Az élet minden területén. 

Például az étkezés: annak idején mindig este ettük a főtt ételt, amit az anyukám frissen készített el, miután hazajött a munkából. Az egyetemi évek alatt akkor ettem meleg ételt, ha futotta rá. Ma már az ebéd a fő étkezés, és este, amikor már jobb lenne semmit nem enni, akkor is képes vagyok még egy jó nagyot vacsizni, mert olyan rugalmas vagyok. 

Aztán az élettér: laktam tömbházban, kisvárosban, megyeszékhelyen. Volt olyan öt év, amikor sikerült összesen tizennégy albérletben megfordulni a tizenöt

2015. március 18., szerda

Kopogtató emlékek



Te drága, te édes tudatlanság, könyörgöm, ne tűnj el az életemből! S Ti, elnyomott, mélyen sebző emlékek, maradjatok így, szunnyadjatok tovább! Ti pedig, eltemetett, hasogató érzések, a föld mélyéről elő nem szabad jönnötök! A változás, amely bolygat titeket, megcsal. Ígér, feltámaszt, megvilágosít, majd itt hagy velem. Ti sem akarhatjátok, hiszen mihez kezdhetnénk egymással? Régen sem ment. És én mit kezdhetnék az általatok megidézett gyermeki önmagammal? Mit mondhatnék neki, ha két tűz között vagyok? Nem véletlen temettem el veletek együtt, s nem véletlen törtem ki. Mert kitörtem! Ugye ki?

Névtelenül veszélytelenebbnek, kevésbé szörnyűnek tűnt. Néha már annyira halványnak, hogy talán igaznak sem volt mondható. Semmiségnek. Arctalannak. Hangtalannak.
Mostanában nevén nevezik. Arcot, hangot adtak neki. Mindenhonnan folyik, szól, ordít,

2015. március 16., hétfő

Kényes kérdés




Névnapi süteményt készítettünk a lányommal. Igazi anya-lánya program volt ez, a kicsi lányom ott ült a konyhaszekrényen, kanalazta a lisztet, számolta a tojásokat, és felügyelte, hogy megfelelő mennyiségű cukor is kerüljön a tésztába. Mire a piskótát a sütőbe tettük, mindketten lisztes képpel álltunk a konyha közepén, elképesztő boldogság ült az arcán. 

Ebben az idillikus hangulatban ütötte meg a fülemet egy kisgyerek szívbemarkoló sikoltozása és sírása, majd rögtön utána anyjának ordítása és káromkodása. Valahonnan a környékről szűrődtek be a hangok. Igyekeztem elvonni a figyelmét, mert felnőttek között is kényes téma ez, a két és fél éves gyerekem számára pedig végképp nem álltam készen egy hihető verzióval. Nehéz megérteni és megértetni, hogy miért nem telik minden gyermek napja boldogan.

2015. március 15., vasárnap

Bányai Júlia százados



Mi jut eszünkbe, ha ezt halljuk? 1948? Emléktábla, egy iskola, egy utca, vagy egy tér? Pedig a szabadságharcos amazon kalandos életéről ifjúsági regény is született (Thury Zsuzsa, 1951). Ez azonban még nem jelenti azt, hogy tudjuk is, hogy ki volt Bányai Júlia.

Szegény sóbányász családba született 1824-ben az erdélyi Vízaknán. Mikor felcseperedett megismerkedett egy nemesi származású ügyvéddel, Sárossy Gyulával (aki csak közeli névrokona a korábbi cikkünkben említett Aranytrombita szerzőjének). Hamarosan össze is házasodtak. 1848 március 15-ét a házaspár együtt töltötte az események sűrűjében, hiszen a férj köztudottan a reformeszmék támogatója volt. Aztán beütött a baj, a férfi megbetegedett és néhány hónap múlva meghat. A fiatal özvegy ismét műlovarnőként próbált szerencsét – hiszen már lánykorában is ezzel tartotta fenn magát. Ez az akkori időkben az illusztrációnkhoz hasonló módon zajlott: a hölgy lovaglóruhában, féloldalasan - női módra - ült a lovon, mely elegánsan lépdelt, galoppozott vele a cirkuszi porondon, és végrehajtotta az utasításokat.
Lovaglóruha ide elegancia oda, azért ez nem volt egy társadalmilag elfogadott munka. Az az előnye azonban már korábban is megvolt, hogy Júlia megtanult néhány dolgot,

2015. március 13., péntek

Lebstück Mária főhadnagy



Lebstück Mária, főhadnagyi rangig vitte a szabadságharc honvédseregében. 

Ő volt az, akinek regényes életét Jókai Mór jegyezte le, és aki Huszka Jenőt és Szilágyi Lászlót operett írására ihlette. 1830 augusztus 15-én született Zágrábban. Apja, egy jómódú horvát kereskedő, a legjobb nevelést akarta biztosítani lányának, így 13 éves korától Bécsben élő nagybátyjánál nevelkedett, iskoláit is ott végezte.

Állítólag a császári ezredes nagybácsi, báró Simonich Boldizsár életvitele gyakorolt jelentős hatást a fiatal lányra, aki az 1848-as bécsi forradalom kitörésekor férfiruhát vásárolt magának, egy ismerős cipészmester feleségével levágatta a haját és Lebstück Károly néven csatlakozott az egyetemi légióhoz. A jogászokkal együtt küzdött a márciusi és az októberi bécsi forradalom idején, és Károly, azaz „ Karl” állítólag igen jól bánt a fegyverekkel. A bécsi forradalom leverésekor időlegesen „visszavedlett” nővé, így tudott elmenekülni. Magyarországra szökött. Ez sem volt könnyű dolog a háborús viszonyok miatt: egyszer egy felrobbantott híd miatt kellett vesztegelnie, máskor jeges folyóba pottyant.

2015. március 11., szerda

Sorsich Júlia: ízig-vérig (kém)nő egy teknőben



Nőnap után vagyunk s  nemzeti ünnepünk, Március 15-e előtt. Mennyi izgalmas történet kötődik hozzájuk és az ezt követő napokhoz, hónapokhoz, évekhez. Sokszor nehéz különválasztani a legendát a tényektől, de nem is baj, örülünk annak, hogy egyáltalán fennmaradtak. Ezek a különleges történetek sok esetben nőkről, különleges nőkről szólnak. A szabadságharcnak számos női amazonja volt, akik támogatták az embereiket, tették a dolgukat, és még sokkal többet is annál.

Egy ilyen különleges nő volt Sorsich Júlia is, a kémnő. Az ő bátor tettéről egy korabeli helyi lap így írt: a „Szolnokon lévő német haderő kikémlelésére szülővárosa iránti szeretete vezette, mert azon hír volt elterjedve, hogy Szolnok, ha bevétele nem sikerülend, fel fog perzseltetni.” A szándékot kicserkészni még hagyján, de megvinni, át a Tiszán, az volt a nehéz feladat: „mert az átmenetel nagyon nyaktörő munka volt, mert Szanda felé sehol sem lehetett átmenni, a csónakok mind be voltak lakatolva, s a Tisza-parton mindenütt őrök valának felállítva. Fokorúnál próbált tehát átmenni. Kérésére a fokorúi tiszttartó egy nagy sütőteknőt és lapátot

2015. március 9., hétfő

Másik mese, de milyen hab?



Jó kis nőnap volt, igaz?  Virágos, kék eges, hideg.
Van, aki utálja - van, aki imádja. Van, aki érti és tudja, hogy honnan ered, mire való ez a nő-ünnep és van, aki csak élvezi. Jó ez így, hogy mindenki másképp egyforma. Pedig a világunkat az is segít megérteni, ha szépen és átláthatóan dobozolhatjuk: egyformát az egyformához. Hiába tiltakozunk ellene, a klisék fontosak! Segítenek abban, hogy eligazodjunk és a kevésbé fontos dolgainkat könnyedén tudjuk kezelni. A világ persze változik, s ezzel együtt nekünk is érdemes a dobozainkat időnként átrostálni, a hasznosat megtartani, azt, pedig ami felett elszaladt már az idő, azt - nos - kiszuperálni vagy átalakítani. Vannak olyan dobozaink, melyek szezononként  cserélhetünk, akár csak a divatholmikat, s vannak olyanok, amelyeket évszázadokban telik lecserélni vagy akár átalakítani. Így vagyunk ezzel a nők, nőiesség, a nő szerepe, a női sorsok és még sorolhatnám történetekkel is. Voltak korok az emberi történelem során, amikor ez a téma nem is volt kérdés. De volt olyan, amikor nem volt említésre méltó; vagy volt, amikor borzasztó volt és volt, amikor beszéd-, sőt vita téma is lehetett.

2015. március 8., vasárnap

Kosztolányi Dezső : Nők


Nem kamasz-szerelem kis hevületében 
beszélek. 
Az élet közepén, megkoszorúzva női karoktól 
vallok, 
nők, rokonaim. 
Most már elmondhatom, hogy oly közel voltatok hozzám, 
mint senki más, 
s szeretlek is benneteket. 
Zavarosak, mint én, 
termékenyek, mint én, 
zavaros források, melyekből aranyat mostam, 
igazi aranyat. 
Természet tündérei, szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, 
de igazabbak 
a meddő gondolatnál, 
a büszke hazugnál, 

2015. március 6., péntek

A kék ötven árnyalata

Ma reggel valahogy másképp ébredtem. 
Szokás szerint, az óra csilingelése előtt pár perccel kilibbentem Morpheus karjaiból, de még mielőtt a szememet kinyitottam volna, valami belső mocorgást - valami bizsergést éreztem. Nem tudtam elkapni, hogy mi is ez..., egy álom vége talán, vagy…; nem tudtam pontosan megfogalmazni, de valahogy ez a reggel más volt, mint a korábbi 69. 
Nem ugrottam ki az ágyból, mint máskor, csak feküdtem és vártam, hogy megértsem mi is történik. Nem jutottam el a felismerésig, mert az ébresztő otrombán belerondított a megismerési meditációmba. Aztán jöttek szépen sorban a férj, a gyerekek, a kutya, a cicák, a höri, és sor végén én magam – a szokásos reggeli rutin – nem maradt időm a befelé figyelésre, pörögni kellett, sodort a hétköznap reggel. 

2015. március 4., szerda

Levelezzünk - lehetőségeink szerint


Azok a régi szép idők, amikor izgatottan lestem minden második hét elején előbb a postást, majd a postaládát… Levelet vártam, kézzel írottat, vicceset, kicsit csipkelődőset, mondjuk - úgy legkevesebb négy oldalasat. S ezt minden második héten, mert ennyi idő alatt térült-fordult a posta. Imádtam, hogy kézzel írott, bár néha gondjaim voltak azzal, hogy pontosan mit is írt a sorok lekörmölője, de a betűk formájából annyira jól kivehető volt, hogy épp milyen hangulatban ült le írni… A stílus és a tartalom változó volt, de valahogy mégis következetes és oldalakon keresztül volt elmesélni-megírni való. Két hét hosszú idő, írásba foglalni sem lehet röviden.

Manapság ez már nem így megy. Minden instant. „Adjad Uramisten – idézem drága jó nagyanyámat – de most mindjárt!” A levelek a kézlenyomatot már nem őrzik, a hangulatról, az érzelmi telítettségről leginkább a hangulatjelek és az elütések gyakorisága árulkodik.

2015. március 2., hétfő

Mobilozzunk - etikett szerint


Ki tudná megállni, hogy a mai világba ne legyen mobiltelefonja. 
Én! de, most ez nem rólam szól. :D 

Hogy milyen legyen az a telefon, azt az egyéni igényszint és ízlés határozza meg. Ezzel nem tudunk – és nem is akarunk – vitatkozni, de vannak írott és íratlan szabályok, amelyeket érdemes figyelembe venni az eszköz használata során. Ilyenek például, hogy vezetés közben nem telefonálunk, nem olvasunk, és nem írunk rövid szöveges üzenetet! Repülőgépen fel- és leszálláskor tegyük a mobil eszközeinket repülő üzemmódba (bár ez szerintem blöff, a mai korszerű rendszerek játszva kikerülik egymást). Kulturális rendezvényeken vagy bárhol, ahol a hangos beszéd vagy a jelző hang másokat zavarhat, kapcsoljuk ki a készülékünket. Ne kapkodjunk a telefonunk után az üzleti megbeszéléseken, a baráti összejöveteleken vagy a rokon látogatásokon (...tudom, sokszor sokkal szórakoztatóbb lenne a ketyerés kommunikáció, mint amire kilátásunk van a személyes helyzetben, de mégis, ... az Isten szerelmére!)

2015. március 1., vasárnap

A szorgos (és fösvény és kioktató) hangya




Mit csinált a Tücsök nyáron?
Csak muzsikált hét határon.
Aztán jött a tél a nyárra,
s fölkopott a koma álla.
Szomszédjában élt a Hangya.
Éhen ahhoz ment panaszra,
s arra kérte, egy kevéske
búzát adjon neki télire.
„Búzát? – szólt a Hangya sógor. –
Már ez aztán a sok a jóból!
Tél elején sincs búzád már?
Hát a nyáron mit csináltál?”
„Mit csináltam? Kérem szépen,
muzsikáltam – szólt szerényen
Tücsök mester. – Aki kérte,
nótát húztam a fülébe!”
„Nótát húztál, ebugatta?
No hát akkor – szólt a Hangya –
járd el hozzá most a táncot!
Jó mulatságot kívánok.”

(La Fontaine)

Ez a rövid mese mély tanulságokat hordoz számomra. Magában hordozza az emberi különbözőséget, a munkához való sokféle hozzáállást. A könnyebb, ideig óráig tartó pénzkereset és a nehéz munkával, verejtékkel megszerzett javak értékét. De ezen túl az igazságosságot is. Vagy ezt azért mégsem?