Oldalak

2015. január 23., péntek

Sílécre fel! Az én síterepem



10 éves voltam, amikor először álltam sílécekre. Még fűzős, bőr cipőnk volt, akkoriban még nem találták fel a modern síbakancsokat. Sosem felejtem el azt az érzést, amikor el sem tudtam képzelni, mi módon lehet vajon ezeket a hosszú valamiket a lábamon irányítani. Estem-keltem, tele voltam kék foltokkal, és minden este nyakig vizesen mentem be a házba – családom minden tagjával egyetemben. Arra is tisztán emlékszem, amikor az apukám néhány évvel később büszkén és fülig érő szájjal mutatta az első, modern sícipőjét, amit sikerült valahonnan beszereznie.

Azóta elhasználtam néhány saját sílécet – volt, amelyiket eltörtem – legalább három öltözet síruhát, ugyanannyi pár sícipőt, kicsit kevesebb síkesztyűt és síbotot. Bejártam ungot-berket Szlovákia hegyeiben, kipróbáltam Lengyelországot, Olaszországot, Ausztriát és Magyarországot is. 

Az abszolút favorit azonban Franciaország lett! Hogy miért?

  • mert óriási síterepek vannak, végeláthatatlan pályarendszerekkel
  • a hegyek felül össze vannak kötve, így több száz kilométernyi pálya besíelhető, anélkül, hogy kocsiba kellene ülnünk
  • igazi pályaszállások vannak, ahol gyakorlatilag besíelhetünk a házba hazafelé menet
  • sok pálya bemegy a falvakba, így meg lehet állni egy-egy aranyos kis kocsma mellett, inni valamit, miközben hazafelé tartunk
  • a franciák a síterepeken nagyon-nagyon kedvesek és segítőkészek
  • ott lehet a legfinomabb citromtortát enni :-)
  •  nagyon finomakat lehet vacsorázni, vagy akár ebédelni a kis hegyi éttermekben
  • a falvak gyönyörűek, XII-XIII. századi kis templomokkal, sok régi épülettel
  • a legtöbb szálláson van baguette és croissant házhoz szállítás, így reggel elég a recepcióig elvánszorogni
  • a szállások (apartmanok) nagyon olcsók, legutóbb 30 eurót fizettünk fejenként, éjszakánként ketten egy négyágyas, kényelmes apartmanért, és ebben benne volt a síbérlet ára is, ami 445 km-nyi területre volt érvényes
  •  minden apartmanban van mosogatógép :-)
  • a legtöbb helyen állati vicces, ezeréves, bogyó vagy fura szék alakú felvonók is vannak (egyszer olyat is láttam, amiben úgy kellett állni, mint egy hőlégballon kosarában)
  • minden felvonónál van térkép, ami megmutatja, melyik pályákon csúszhatunk le, ha ott felmegyünk
  • szinte minden felvonónál ki van téve a következő két nap várható időjárása
  • minden nagyobb csomópontnál a hegyen vannak térképek, amik megmutatják, hogy egyik vagy másik faluba merrefele térhetünk vissza, így gyakorlatilag lehetetlen eltévedni
  • a pályáknak és a felvonóknak neve van, nem száma, így könnyű őket beazonosítani, megjegyezni
  • a síterepek legtöbbje hóbiztos, sok helyen gleccserek is vannak, így biztosan találunk olyan pályát, amin síelhetünk
  •  nincs wifi a szobákban!
  • fantasztikusak a sajt szaküzletek, boluangerie-k, ajándékboltok
  • a franciák viccesek: a kölcsönzőben megkérdezték, milyen szinten síelek, mondtam, jól, erre a térdüket csapkodva röhögni kezdtek

A kedvenc síterepek Franciaországban: Les Deux Alpes, St Gervais és Megéve, La Plagne.
Egy jó tanács: érdemes kicsit nagyobb apartmant foglalni, mint ahány személy utazik, így biztos a kényelem az egyébként igen helytakarékos elhelyezés ellenére is.


legyezte: Szemfény

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése