Oldalak

2014. november 10., hétfő

Mi a szép az őszben?



Számomra semmi. Soha nem értettem, hogy lehet ez az évszak bárkinek is a kedvence. A nap korán lemegy, reggel és este hideg van, napközben talán meleg, most akkor hogy öltözzek? A szabadtéri kocsmák zárva, vagy pléddel kell takarózni, ami ugye korántsem az az élmény, mint amit a forró nyári éjszakák nyújtanak. A kocsira feltetettem a téli gumit, majd jönnek a 18 fokok, benne a téli ablakmosó, de még mindig a rovarok ragadnak a szélvédőre. A muskátlikat már egyszer behoztam, most újra kivittem, a napszemüvegeket hol elrakom, hol előveszem. A múltkori túrán csak délután 2-kor derült ki, hogy hol is vagyunk voltaképpen, addig olyan sűrű köd borított mindent, hogy csak az orrunkig láttunk, és akarva-akaratlanul is rég látott horrorfilmek jeleneteit idéztük fel.
Halottak napja után már mindenhol Mikulások és karácsonyi díszek virítanak, de én még nem tartok itt, és azt sem tudom, kinek mit vegyek ajándékba. A korcsolyapálya még zárva, de a Balaton már rég lehűlt.

Mit szeressek akkor az őszben? Hát ezt:

Eljött az arborétumok ideje! A két legszebb, amit mostanában láttam:
Agostyán
Alcsút

Eljött a magyarországi kastélyok, kastély romok meglátogatásának ideje (nem is gondolnátok, mennyi gyönyörű épület, káprázatos park található szinte minden második településen)! A két legszebb, amit nemrégiben láttam:

Nádasdladányi kastély
Forgách kastély, Szécsény
Még több kastély: www.kastelyok.eu

És ha végképp rossz az idő: eljött a kultúra ideje! Két kiállítás, amit érdemes megnézni:

Rembrandt és a holland arany évszázad festészete a Szépművészeti Múzeumban
Múmia világ a Természettudományi Múzeumban

Hajrá mindenki! Ne hagyjátok, hogy az ősz legyőzzön benneteket! Ne maradjatok otthon! :)




lejegyezte szemfény


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése