Nem tudom ti
hogy vagytok vele, kedves "család anya" státusban leledző olvasóim, de én nagy
felfedezés küszöbén vagyok már hónapok óta. … és a mai nap megvilágosodtam. Rá
kellett jönnöm - s ezt tényleg nem iskolai végzettségre alapozom -, hogy a
családunkban én vagyok a legokosabb. Mi vezetett rá? Elmondom egyenként:
A mosdóban a WC közvetlen közelében – ma le is mértem, pontosan 15 centire –, jobbra – azaz teljesen jobbkezesekre szabva – , lent – s így az
irányban sincs semmi megerőltető –, helyezkedik el a színében és
méretében a csempéhez passzoló pici szemetes. Tehát, kissé előredőlt,
laza, ülő helyzetben, ha lógatnánk a karunkat, bizony, belelógna.
No, de
ez a kis kuka, bármilyen jól elhelyezett és passzentos, egyet még sem tud. Nem tud kiabálni, hogy ”dobd belém légy
szíves azt a lefogyasztott hengert”. Így aztán családom többi tagja, a
kuka fölé magasodó radiátor rácsára helyezi a feleslegessé váló
kartondarabot. Kipróbáltam meddig bírják, de én voltam az, aki hamarabb
feladta. Hat, azaz hat üres gurigánál tovább nem bírtam, és kidobáltam őket,
mert én tudom, hogy hogy kell. Zárójelben jegyzem meg: mint a reklámokból értesültem, a
megoldás már megvan: csészébe dobható guriga, mely teljesen feloldódik a
vízben. Szerintetek ezt a mozdulatot könnyebben meg tudják majd tanulni? Kétlem, de reménykedem.
Nem is tudom milyen lenne az ideális szennyes-tartó. Talán az, amelyik
érzékelné a ruha szennyezettségét vagy szagát és jelezné: itt az idő, dobd
csak belém bátran! Vagy olyan, amelyik, ha érzékelné az ember bedobási szándékát,
hopp kinyílna és így a teteje annak a fránya tárolónak nem lenne mindig útban.
Jelentem, ilyenünk sincs, így a kis családom számára marad az egyszerűbb
megoldás. Egyszerűbb rá-, mellé-, vagy a mosdóba hajítani a szennyest. Akkor
jövök én és aktiválom fantasztikus képességeimet. Én ki tudom nyitni
a tartó fedelét!
Maradjunk ebben a helyiségben. kád - szappan - szappantartó vonalon. Nem
tud olyan kicsi, száraz vagy esetenként vizenyős, szotyakos lenni az a
maradék szappan, hogy rajtam kívül bárki is észrevenné: ho-ho, ezt el kéne
már távolítani. Olyan, mintha a velem élők kimondottan gyűjtenék a
különféle szappan maradványokat, de szerencsére - ugye -, valaki a családban, tudja ilyenkor mi is a teendő. Hasonló a helyzet a kiürült tusfürdő-, sampon-,
habfürdő flakonjaival. Ezek kezelési módjának is én vagyok a
tudora.
Ebbe a sorba tartozik a konyhai kuka esete is, amit kizárólag én tudok
üríteni. Ez is csinos, dizájnos, olyan, ami a tini lányaim kezében is
nagyon mutatós, de valahogy nem esik nekik kézre. Vagy nem tudják, hogyan
működik. Megkockáztatom, ha a kinti
nagy szürke konténert tolnám be valahogy a konyhába, azzal a szándékkal,
hogy az talán jobban látszik, vagy jobban szaglik és van rajta kerék, meg
fogantyú a gyengébbek kedvéért: „itt fogd meg és gurítsd ki, ha tele van”
utalásokkal, azt is nekem kéne a végén kirángatni onnan, mert a drágáim
nem értik, hogy működik.
Hasonló a helyzet a bármelyik helyiségben kifröccsent
vízzel, a maradék étellel, a használt edényekkel, -evőeszközökkel, az asztalra
kerülő morzsával, a kiolvasott folyóiratokkal, a postaládával, a frissen mosott
vagy épp beszáradt ruhával, a kertben a lehullott levelekkel, télen a hóval,
esős időben a sáros cipőkkel és sorolhatnám…
Kisközösségünk
mindennapjai megerősítették bennem azt a fantasztikus felismerést, hogy : ÉN
VAGYOK A CSALÁDBAN A LEGOKOSABB! De én nagyon szeretem őket, ezt nem
hagyhatom annyiban, ezért elhatároztam, hogy képzést fogok indítani. Ha kell sokat-sokat
ismétlünk majd és a végén vizsgát is írok ki! Szurkoljatok nekik (és nekem)!
lejegyezte: tintaflinta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése