Hősök tere

Nagyon hűvösek már az esték! Én mondtam, hogy ne menjünk el erre a színdarabra, mert semmit sem ér, de ezeknek aztán magyarázhatok. Nem elég hogy otthon húzom az igát és számolgatok, beosztom, hogy jusson is maradjon is, még a színházba is ezt nézzem. És ha ez nem lenne elég, most előálltak azzal, hogy ugorjunk be együtt egy sörre valahová – nyilván valami romkocsmába! A kerthelyiségbe! Fázom! Igen fázom, mert ősz van már és vége a nyárnak – mondjuk az idén vagy 3 nyári nap ha volt és az is mind munkanapra esett –. Fázom, mert nem feltöltött a darab amit láttam, hanem még jobban beleverte az orromat a rémes valóságba és fázom, mert a társaságban senki sincs jobb hangulatban, tovább hallgathatom tőlük is a „miért szahar az életünk” különböző verzióit. Mintha már nem ismerném őket kitéve-betéve.

De miért ilyen szahar minden? Hiszen mindenikünk boldogul, színházban voltunk éppen, együtt(!) és most beülünk egy egészen trendi szórakozó helyre. Valami nem smakkol a mai világban. Mondják, mondogatják, hogy milyen pesszimista nép a magyar; keresik ennek a genetikai vagy szociál-evolucionista (van ilyen szó?) gyökereit, de a tény az tény, ha az ember nyitott szemmel és füllel végigvonul a városon, falun vagy az internet világában édes anyanyelvünkön leírhatatlanul sok panaszt és sirámot talál. Hogy ez miért van így, ki tudja megmondani? Miért van az, hogy jobban figyelünk a járdán a kutyakakira, mint városaink a megújuló szép tereire. Szégyen lenne az öröm vagy a megelégedettség? Bűnös az ki felül tud emelkedni a bajokon és nagyvonalúan az élet napos oldalára tud és akar figyelni? Becstelenség jól érezni magunkat? S ha mégis valakinek sikerül jól lennie, akkor tilos ezt nyilvánosan kifejezni? Miért? Árt ez valakinek? Elvesz ez valakitől valamit? Nem hiszem… és nem értem! Pedig érdemes lenne változtatni ezen, talán könnyebben lennénk boldogabbak.

És igen! Vannak tudósok, akik vizsgálják ezt és az ehhez hasonló társadalmi jelenségeket. Mert napjainkban is vannak nagy „feladatok”, amikkel a tudomány meg akar – és meg is fog – küzdeni. Az egyik ilyen világméretű társadalmi változások generálását célként lobogtató kezdeményezés egyik fő kitüntetettjei mi magunk vagyunk (Heroic Immagination project (http://heroicimagination.org/) – a magyar része a Hősök tere (http://www.hosoktere.org/)). Tudjunk róla! 

Gondoljunk bele és akarjunk váltani! Magunk, szüleink és gyermekeink miatt!

Lassan legurul az utolsó korty sör, fizetünk a kedves pincérlánynak és kilépünk a trendi romkocsma ajtaján. Annyira jó látni, hogy milyen sok ember zsizseg még ilyen későn is a városban, annyira tele van élettel, fiatal élettel. Belebújok a Kedves ölelő karjába, így újra szerelmesen hozzá simulhatokok és a hideget sem érzem annyira. Egyszer csak azon kapom magam, hogy fennhangon megkérdezem a társaságot „Láttátok mostanában kivilágítva a Hősök terét? Gyalogoljunk el odáig!” … és megyünk! Páronként összebújva, összekapaszkodva, át a zsibogó városon a Hősök terére. Akár a hajnalt is megvárhatnánk… Akár…

lejegyezte: ebarátnőm