Oldalak

2014. szeptember 29., hétfő

Vidék - főváros (vidék?)



Vidéken nőttem fel, egy falusias jellegű városban, ahol ha nem is ismert mindenki mindenkit, azért nem lehetett úgy végig menni az utcán, hogy ne találkozzon az ember legalább egy, de inkább több ismerőssel. Az egyetemet egy nagyvárosban végeztem, majd az élet úgy hozta, hogy dolgozó nőként már a fővárosban debütáltam. Első perctől kezdve imádtam. Magával ragadott a nyüzsgés, a belváros hangulata, a kávézók, teázók, városi parkok világa. A végtelen program lehetőség pedig a szabadságot jelentette számomra.

Biztos voltam benne, hogy soha nem fogok újra vidéken élni. Nem értettem, hogy a szüleimhez hasonlóan, miért bajlódik valaki saját kerttel, zöldségek termesztésével, amikor a piacon mindent megkap az ember lánya, ha akarja akár még tisztítva, pucolva, felszeletelve is.

2014. szeptember 28., vasárnap

Lehet, hogy én vagyok a családban a legokosabb?

Nem tudom ti hogy vagytok vele, kedves "család anya" státusban leledző olvasóim, de én nagy felfedezés küszöbén vagyok már hónapok óta. … és a mai nap megvilágosodtam. Rá kellett jönnöm - s ezt tényleg nem iskolai végzettségre alapozom -, hogy a családunkban én vagyok a legokosabb.  Mi vezetett rá? Elmondom egyenként:

A mosdóban a WC közvetlen közelében – ma le is mértem, pontosan 15 centire –, jobbra – azaz teljesen jobbkezesekre szabva – , lent – s így az irányban sincs semmi megerőltető –, helyezkedik el a színében és méretében a csempéhez passzoló pici szemetes. Tehát, kissé előredőlt, laza, ülő helyzetben, ha lógatnánk a karunkat, bizony, belelógna.

2014. szeptember 26., péntek

A szilva

Ilyenkor kora ősszel, szilva, minden mennyiségbe!
Minden gyümölcsöt nagyon szeretek, és ez, ami mostanában egyre gyakrabban fordul elő a piacokon, ez a különös illatú-zamatú csoda - a szilva - na, mostanában Ő a kedvencem. 

Az utcánkban több fa van csak úgy, kiültetve a házak elé, a „senki földjére” – ritkán látok már ilyet manapság a divatos lakóparkokban, ott minden fű-fa-virág az előkertbe kerül. Pedig ha van valami, aminek igazán mindenki hasznát látja, az a gyümölcsfák a házak előtt, hiszen nem igényelnek sok törődést, tavasszal virágözönnel, ilyenkor, a gyümölcshozó havában, finomabbnál finomabb ínyencségeikkel kényeztetnek minden arra haladót. 

2014. szeptember 24., szerda

Olyan szép

Olyan szép volt az este. A csillagok lassan jelentek meg, szinte rálicitálva egyik a másikra. Az ég alja, ott ahol a nap lement, még egészen világos volt, a fejünk fölött már bársonyosan kék. A fák levelei halkan susogtak, a szabadtéri étteremben kellemesen zsongott az úri közönség, és néhányan, távolabb, táncoltak is. A pincér kedves volt, az étlap elegáns, a fogások ízletesek és bőségesek, a bor mennyei. A társaság az asztalnál jókedvű és megfelelően ellazult volt ahhoz, hogy izgalmasabb témák is terítékre kerüljenek... és akkor leszakadt az ég.

Azt mondta, hogy „tökéletes”. Hirtelen nem is fogtam fel a mondat minden egyes szavát, csak valahogy beakadt a szó, hogy „tökéletes!”. Mire felocsúdtam a döbbenetből, az asztal több pontjáról is előgurultak a felsőfok, sőt az azt meghaladó jelzők is: szuper, jobb nem is lehetne, csodálatos, nagyszerű. Lassan engedett fel a döbbenet: hazudnak!

2014. szeptember 22., hétfő

Hősök tere

Nagyon hűvösek már az esték! Én mondtam, hogy ne menjünk el erre a színdarabra, mert semmit sem ér, de ezeknek aztán magyarázhatok. Nem elég hogy otthon húzom az igát és számolgatok, beosztom, hogy jusson is maradjon is, még a színházba is ezt nézzem. És ha ez nem lenne elég, most előálltak azzal, hogy ugorjunk be együtt egy sörre valahová – nyilván valami romkocsmába! A kerthelyiségbe! Fázom! Igen fázom, mert ősz van már és vége a nyárnak – mondjuk az idén vagy 3 nyári nap ha volt és az is mind munkanapra esett –. Fázom, mert nem feltöltött a darab amit láttam, hanem még jobban beleverte az orromat a rémes valóságba és fázom, mert a társaságban senki sincs jobb hangulatban, tovább hallgathatom tőlük is a „miért szahar az életünk” különböző verzióit. Mintha már nem ismerném őket kitéve-betéve.

2014. szeptember 21., vasárnap

A fehér madár balladája

A tóparton sétáltam. Erősen fújt a szél, hazaküldte a délutáni sétálókat, néhány horgász és pár kutyasétáltató volt csak a parton, és én a gondolataimmal. Velem volt az a szál fehér rózsa, amit Tőle kaptam. Kicsit megtörve, de velem utazott pár napja a táskámban.

Hirtelen ötletem támadt, és a virágot a blúzom hajtókájára tűztem. Megláttam a tavon egy mólót, besétáltam és a víz fölé hajolva csodáltam a halakat. A virág kiesett a blúzból, és a tóba pottyant, de mire utánanyúltam volna, a szél elsodorta tőlem.  Elvesztettem, búslakodtam, azután néztem, ahogy a hullámokon utazik tovább.

Már elindultam, hogy továbbsétálok, amikor arra lettem figyelmes, hogy a virág fehér madárrá változva röppen fel a vízből.

2014. szeptember 19., péntek

Zakuszka hadművelet

Itt az ősz és a befőzési időszak talán egyik utolsó felvonása, a zakuszka. Tavaly télen egyik barátnőmnél kóstoltam ezt az Erdélyben népszerű paprikakrémet, ami annyira ízlett, hogy elhatároztam ősszel én is főzök be.

Elkértem a receptet, de recept helyett egy kedves ajánlatot kaptam, hogy főzzünk be együtt, mégiscsak nagyobb buli.

De hogy ekkora? Akkor még nem sejtettem... Bár, már az előkészületek során gyanakodhattam volna, amikor tizenöt, majd két nap múlva már húsz kilogramm paprikával kezdődött a bevásárlólista, amit rögtön 10 kilogramm hagyma követett. „Ennél kevesebbhez nem érdemes hozzákezdeni.” - hangzott az érvelés. Kuktának hallgass a neve, ha ennyi, hát ennyi:)

2014. szeptember 17., szerda

Emelem kalapom

Olyan vagyok mint Gombóc Artúr. Szeretem a színes kalapot, a vidám kalapot, a fekete kalapot, az elegáns kalapot, a szalmakalapot, a kis kalapot, a nagy karimájú kalapot, az extravagáns kalapot és még sorolhatnám... Igaz, nem túl gyakran hordok, de alkalom adtán nagyon jól érzem magam benne. Olyan sikkes, légies, nőies és szerintem egyedi dolog. A kalap öltöztet, kiemel, megkoronázza az embert szó szerint is, és nem utolsó sorban, megvéd a jégesőtől és a napszúrástól.

Amikor olyan városokban járok, ahol még találni régi, cégéres kalapkészítő mestereket, mindig megállok a kirakat előtt és gyönyörködöm. Egy-egy darab igazi remekmű. A karimák változatossága, a díszítések sokszínűsége, az anyagok és színek kavalkádja, lenyűgöző. Annyi fantázia, egyediség és gondolat van egy kalapban. A kalapos mesterség éppoly irigylésre méltó számomra, mint a gyertyakészítés vagy a kimonófestés.

2014. szeptember 15., hétfő

Tekerem, hurkolom, megkötöm

... avagy 20 ötlet sálakhoz

A sálak és kendők rengeteg lehetőséget rejtenek magukban. Roppant jó kiegészítő télen, tavasszal, ősszel de a leheletnyi selyemsálak még a hűvösebb nyári napokon is beleférnek. Egy egyszerű, egyszínű öltözéket könnyedén fel lehet dobni egy jópofa, színes sállal.

A magam részéről az élénk, erőteljes, mintás darabokat éppúgy kedvelem mint az egyszínű, de az anyagában nagyszerűeket. Egy kellemes tapintású sál egész nap simogatja, nyugtatja a bőröm. Rengeteg sálam és kendőm van a szivárvány majdnem minden árnyalatában: van pasztell rózsaszín virágos, élénk zöld barna pöttyökkel, csokoládé barna és kapucsínó barna változó árnyalatokkal, kék és fehér csíkos matróz style, és nagyon-nagyon sok egyszínű, fehér és fekete több is. Kiegészítőnek sem utolsó a sál vagy a kendő. Sokszor választom kosztümhöz, üzleti megjelenéshez, de akár sportosabb öltözékhez is. Télen pedig le nem szakad a nyakamból a vastag kötött sálaim egyike.

2014. szeptember 14., vasárnap

Gólyatábor dióhéjban

A gólyatábor röviden? Alkohol, új arcok, vicces feladatok, szobatársak, bulik és még egy kis alkohol. Persze ez kicsit egy bűnbarlang asszociációját keltheti, de nem kell rosszra gondolni. A tábor szervezői pontosan tudják, hogy fiatalok vagyunk, de már nem annyira, hogy rosszul legyünk két pohár vodkanarancstól, és a folyamatos (és egyébként mértékletes) alkoholfogyasztással az egyetlen céljuk, hogy a hangulat oldódjon, és minél hamarabb megismerkedjünk egymással, ugyanis van, akinek ez nem megy olyan könnyen.

Az egész már a regisztrációnál kezdődik, ahol a beugró egy feles pálinka.

2014. szeptember 12., péntek

Receptes könyv



Ó igen, sok könyv megfordult már a kezemben hosszú életem alatt.  Képeskönyvekkel kezdtem. Még emlékszem arra a Jancsi és Juliska könyvemre, amelyben a meghajlított papír mézeskalács házikó ajtaja mögül egy kisebb pöccentéssel elő lehetett buktatni a gonosz banyát.

Már akkor gyanakodhattam volna: mézeskalács-ház? De valahogy nem jutott eszembe gyanakodni. Aztán jött a kevesebb kép, több szöveg mesekönyvek korszaka – így utólag is pontosan tudom, hogy nem volt a kedvencem ez az időszak. Kisgömböc meséje,  Aranyalma, A három kívánság a kolbásszal, Dióbél királyfi, kész gyomorrontás. Aztán jöttek az ifjúsági könyvek – addigra nagy betűfalóvá váltam és egy befőttes üveg, házi készítésű meggybefőtt hozzávetőleg 179 oldalhoz volt elég. Mire meglett a 180. oldal a nyalánkság is oda lett, imádtam így olvasni. Aztán megkomolyodtam és rávettem magam a házi olvasmányok olvasására: …erről az időszakról röviden annyit, hogy volt köztük érdekes, mert ami elmúlt arról jót vagy semmit.

2014. szeptember 7., vasárnap

Nincs ehhez fogható



Nincs ehhez fogható. Sem méretben – egész Európában, sem színben – a Földön, sem a szívekben – ha magyar, az egész világon.

Gyönyörű, fürödhető, hajózható, szemlélhető, horgászható és télen lehet rajta fakutyázni. Nem nehéz ugye ez a találós kérdés? Nézzük csak, hogyan látja ezt a Nap: reggel örömmel fürdeti sugaraiban, elé tárul a dimbes-dombos, szőlőt érlelő horizont, délben megtekintheti magát benne, mint egy gyönyörű tükörben, ahol játékos fehér vitorlák cifrázzák a visszaverődő napsugarakat, lenyugtakor rózsás sziporkák és kék árnyékok ringatják álomba.

2014. szeptember 5., péntek

Édenkert gyümölcse avagy 1+9 szépség tipp



Kerekded, mosolygós, a nyár minden szépsége és jósága összesűríti magába, az édenkert e tiltott gyümölcse, csak nekünk (!) és mi mégis olyan hűtlenek vagyunk hozzá. Úgy kezeljük, mint ami van, és természetes, hogy van, és természetes, hogy jár nekünk. Pusztán azért, mert itt van karnyújtásnyira. Pedig milyen sok mindent tud. Lássuk csak, mit tud ez a csodagyümölcs!

Tudja, hogy az emberek sokan vannak és sok félék, s van, aki az édeset szereti, de van, aki a savanykásra bukik, van, aki a piros színért, mások a zöld vagy a sárga színért vannak inkább oda, ezért van belőle édes, savanykás, piros, sárga, de még zöld is. Azt is tudja, hogy tolerancia mindenek felett, ezért van belőle cirmos, sokszínű változat is. Tudja, hogy szükségünk van a felhalmozott vitaminjaira, ezért, hogy ne kelljen sokat várni rá vagy sokáig tárolnunk, van nyári, őszi és téli formában is; és tényleg tudhat valamit, mert „ha napi egyet megeszünk, orvos nélkül elleszünk”.