Oldalak

2014. július 14., hétfő

VÍZILABDA EB.…2014.Budapest és gyorstalpaló



Nyomban a foci után vízilabda! Ha az előbbi tetszett, akkor ez a játék nekünk, nőknek, talán még jobban bejön.  Az elmúlt évek folyamán ez a sport méltán lett nemzetünk kiemelt sportága.  Kemény Dénes kapitánysága alatt három egymást követő olimpián is a legfényesebb érmet hoztuk el, ami vízipólóban eddig még senkinek sem sikerült a világon, nem is beszélve az európai és világbajnoki érmekről.

Jelenlegi szövetségi kapitányunk, az egykori játékos Benedek Tibor, egy új korszakot kezdett egy megfiatalított válogatottal. Ez olyan jól sikerült, hogy a legutóbbi, 2013-as barcelonai világbajnokságon újabb arannyal gazdagodtunk.


2014. július 14. és 27.-e között kétszeresen is rajtunk Európa szeme, hiszen Budapest lesz a helyszíne a megrendezésre kerülő Vízilabda Európa Bajnokságnak. A mérkőzéseknek a margitszigeti Hajós Alfréd uszoda ad otthont.  Nyilván nagy reményekkel indulunk, hiszen nem csak a korábban említett férfi, de a női válogatottunk is a kontinens nagyjai közé tartozik.

Jelenleg az EB címvédő a férfiaknál a szerb válogatott a női vonalon Olaszország válogatottja. A megrendezésre kerülő tornán 12 ország vesz részt. A csapatokat két, egyenként 6 csapatból álló csoportba sorsolták. A csoporton belül körmérkőzésekkel alakul majd ki a rangsor. A csoportmérkőzések után a csoportok első helyezettjei közvetlenül az elődöntőbe kerülnek míg a második és harmadik helyezetteknek meg kell mérkőzniük a bejutásért. Az elődöntő győztesei játsszák a döntőt, a vesztesek a bronzéremért mérkőzhetnek. A magyar srácok minden nap 20.30-kor játszanak, míg a lányok 17.30-kor szállnak vízbe – a csoportmeccsek után elvben már program szerint kell haladni, azaz a helyezésünktől függ, hogy hánytól játszunk.


Jöhet a gyorstalpaló:

A modern vízilabda alapjait William Wilson skót újságíró és úszóedző fektette le 1877-ben. Úszótanoncainak kitalált,, majd rögzített néhány alapszabályt egy általa vízi focinak nevezett csapatjátékhoz.  Ezt a játékot 1885-ben Wilson szabálykönyvét jelentősen kiegészítve, vízilabda néven önálló sportágnak ismerte el a brit úszószövetség. A vízilabdában vagy régebbi elnevezéssel vízipóló labdajátékban két, egyenként 7-7 játékos (hat mezőnyjátékos + egy kapus) van a vízben.  A medencetérben a két vízilabdacsapat tartalékosai (csapatonként 7 játékos), a két csapat edzője (esetenként egy segédedző) egy illetve két bíró, a meccsre felügyelő bizottság és egy orvos) tartózkodhat. 
A jó pólós erős, mint egy hoki játékos, pontosan dob vagy továbbít, mint egy kosaras vagy röplabdás, kiváló az állóképessége, akár egy hosszútávúszónak, és remek a taktikai érzéke, akár egy sakkozónak. No, kérem, ilyen remek sportolókból van nekünk világraszóló a fiaink, és lányaink, csapatnyi! 

Alapszabályok
Sapkák: A hazai csapat fehér, vendégcsapat játékosai kék, a kapusok pedig piros sapkát viselnek általában.

A játékidő: Egy meccs 32 perc tiszta játékidő (vagyis az óra áll, ha a játék áll) ez 4x8 perc a negyedek között 2 perc szünetet, a félidőben 5 perc szünetet kell tartani. Minden negyed kezdetén, a pálya közepén, a labdatartóban elhelyezett labdáért a játékvezető sípjelére úsznak ki a csapatok az alapvonaltól. 

Támadóidő: Egy csapatnak 30 másodperce van arra, hogy támadjon. Ha ez lejár kapura lövés nélkül, automatikusan a másik együttes következik. 

Labdaérintés: A labdát a test bármely részével meg szabad érinteni.  Két tiltás van: két kézzel, illetve ökölbe szorított kézzel tilos beleérni (kivéve a kapusokat az 5 méteres vonalon belül). Én még lábbal érintett labdát nem láttam.

Gól: Gólt dobni akcióból bárhonnan, illetve  kapuskidobásból ,kívülről megítélt szabaddobásból közvetlenül lehet, míg sarokdobásból (szöglet), oldalbedobásból és  szabaddobásból nem, ezen esetekben legalább egy csapattárs bele kell hogy érjen a labdába. Az érvényes gólt kapott csapat középkezdésből indulhat újra.

Büntető: minden olyan szabálytalanságért büntető jár, amely közvetlen gólhelyzetet akadályozott meg, de a pálya bármely részén elkövetett brutalitás miatt is ítélhet a játékvezető büntetőt, sőt végleg cserével kiküldheti a vétkes játékost. Néha szó szerint vérre menő csaták folynak, főleg a víz alatt. (Hogy azok az úszógatyák mit ki nem bírnak! Nem is csoda, hogy rutinból kettőt vesznek magukra a délceg legények!) 

Kiállítás: A kiállított játékos akkor állhat vissza a játékba, ha 20 másodperc tiszta játékidő eltelt, vagy gól esik, vagy a saját csapata megszerzi a labdát, csapata javára szabaddobást, vagy kapuskidobást ítélnek. Ilyen egyszerű. Vagy mégse, Figyelni kell és menni fog.

A nők 4-es, míg a férfiak 5-ös labdával játszanak A labda vízhatlan, recés felületű és zsiradékmentes.
A medence méretei nincsenek pontosan meghatározva, hosszúsága 20–30 méter, míg szélessége 10 és 20 méter között változhat. A víz mélysége általában 180-210 centiméter, míg a víz hőmérséklete 17 és 26°C között változhat. A kapuk fából vagy fémből készülnek. A kapufák közötti távolság 3 méter, a kapu magassága 90 cm.

Talán nem hagytam ki semmit. Bár, ha meg van bennünk a képesség a csendben figyelésre, összpontosításra, (és persze ha el tudunk vonatkoztatni a kidolgozott férfitestek látványától) az első, de legkésőbb a második mérkőzés után a játékot is élvezni fogjuk.
Tehát a foci után, belemelegedve a szurkolásba, végre hazánk sportolóiért is izgulhatunk, úgy hogy mindent bele fiúk, lányok!

HAJRÁ MAGYAROK!

 

lejegyezte: tintaflinta

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése