Oldalak

2014. július 16., szerda

A döntés szabadsága – újabb epizód

Korábban már írtam arról, milyen érzés számomra, amikor mások akarnak dönteni az igényeimről, minősítik a döntéseimet vagy csak osztják a jó tanácsokat – kéretlenül.

Gyerek vagy munka? Az újabb téma, amiben rettentő okos környezetem csak úgy zúdítja rám a jobbnál jobb véleményeket és ötleteket. 

Vállalkozó vagyok, „mockosz kisz vállalkozó”, akire a társadalom egy része úgy tekint, mint akinek minden az ölébe hullik egy csettintésre. Azt el sem bírják képzelni, mekkora felelősség, kockázat, kiszámíthatatlanság ez, és hogy sokan azért csináljuk, mert annak idején rákényszerültünk, vagy mert így azzal foglalkozhatunk, amit igazán szeretünk, és eldönthetjük, mit vállalunk és mit nem. Na de ez egy másik cikk témája lehetne.

Kérdezik tőlem, meddig akarok még a szülés előtt dolgozni.

Mondom nekik, amíg mozogni bírok. Felhördülés. Okoskodás: ezt most csak úgy gondolod, majd nem fogsz a hetedik (akárhányadik) hónap után! Miért ne tenném, ha jól érzem magam, és örömet ad a munka? Miért kellene már a gyerek születése előtt a rózsaszín/kék cipőcskék és egyéb baba mémek által elhomályosított elmémet otthon ápolnom anélkül, hogy egy értelmes lépést, erőfeszítést tennék? A nagyanyám talán eldobott mindent a kezéből a földeken, amikor születtek a gyerekei? Nem hinném. Nekem semmi bajom azokkal, akik így csinálják, de akkor én is hadd éljem úgy az életem, ahogy szeretném, megjegyzések és kritikák nélkül.

Kérdezik, a szülés után meddig nem akarok dolgozni. Válaszolok, hogy kb. három fél hónapot, utána elvállalok majd néhány munkát, és egyre többet. Felhördülés! Na ezt még jól gondold meg! Hogy fogod ezt megoldani? És mi lesz így a gyerekeddel? Az anyának a gyerek mellett a helye! Adok magyarázatot is, esetleg így megértik: amennyi pénzt fogok kapni fél éven keresztül, abból nem lehet megélni + nem akarok olyan hosszú időt kiesni a munkából + szeretem a munkámat, tudom, egy idő után hiányozni fog (óóó! A karrierista!).

Erre jönnek az okosságok: de hát ott a párod, keressen ő eleget! Sajna annyit nem tud + nem is érezném jól magam, ha mástól függnék + ehhez senkinek semmi köze. A következő: nem lehet egyszerre mindent, vagy gyereked van, vagy munkád! Igazán? Nem lehetek egyszerre az élet több területén boldog? Miért nem?? Hiszen vagyok egyszerre dolgozó nő, társa, lánya valakinek, miért ne lehetnék az anyja is?? Ezt tényleg mindenki így csinálja, aki jó anya akar lenni? És még egyszer: engem nem zavar az sem, ha valaki akár az egész életét a gyerekére és a családjára szánja. Az én anyám dolgozott, amikor kicsi voltam, egyetemen tanított. Amíg ő nem volt otthon, rám egy bébiszitter vigyázott. Csak jó emlékeim vannak abból az időszakból: Manyi néni jött, játszottunk, szerettem vele lenni, anyám hazajött, rám mosolygott, örültem.

Aztán, mert az okos tanácsból soha nem elég, kapom a következőt: kérd meg a párodat, hogy vigye a gyereket magával oda, ahol te éppen dolgozol, és akkor velük is tudsz lenni. Ez lehetne egy megoldás, de én sajnos ilyen mértékű érzelmi figyelem megosztásra nem vagyok képes. A kedvencem pedig: vegyél fel kölcsönt arra az időszakra, amíg nem dolgozol. Ó hát persze! Majd jól eladósítom magam, miközben dolgozhatnék is.

Az általam felsorolt magyarázatok közül az utolsót senki sem akarta meghallani…

Eddie Murphy szavaival kívánok mindenkinek szabadságot és boldogságot a saját életében:
„Azt tanácsolom mindenkinek, hogy ne fogadja el senki tanácsát." :) 



lejegyezte: szemfény



Kép forrása: pinterest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése