Az ünnep illata

Azt mondják, az illatemlékek maradnak meg legtovább, legélénkebben az emlékezetünkben. Magam is tapasztalom, hogy egy ismerős illat pillanatok alatt fel tud idézni bennem érzéseket, helyzeteket és egy varázsütésre ott találom magam gyerekkorom rég elfeledett történeteinek kellős közepén.

Nekem az ünnepeknek is megvan a maga saját illata. A húsvétnak is.

Változnak az idők és gyanítom, a húsvét sem lesz már olyan, mint régen, amikor már hajnalban vártam a szomszéd fiút, Pistit, aki mindig legelőször csengetett, mert nálunk kezdte a locsoló-hadjáratot. Amikor gondosan sorravettem, kikre is számíthatok, hány hímestojásra lesz szükség, hogy egy locsoló se távozzon üres kézzel. Amikor még számoltam, hogy hányan locsoltak meg, nehogy elhervadjak, és amikor még eldicsekedtünk az osztályban másnap, hogy bezzeg nálunk hányan jártak.

Mióta gyerekeim vannak, próbálok valamit visszahozni a régi élményből, hogy ők is megtapasztalhassák. De valahogy nem olyan. Ma már nem várunk vendéget, legfeljebb a szűk családi kört és a fiaim sem veszik nyakukba a várost, hogy sorra locsolják a lányokat. Rendszerint nem is vagyunk itthon, hanem egyik nagymamától rohanunk a másikhoz. 

Évekig próbálkoztam, hogy valahogy mégis húsvéti hangulatot teremtsek, de nem ment. Hiába a nyulas-csirkés-hímestojásos díszítés, a báránykás asztalterítő, a tyúkanyós tojástartó kosárka, a tojásfestés a gyerekekkel, a sonka, a torma... Valahogy nem volt az igazi.

Aztán egyik évben a Londonban élő öcsémmel beszéltem, aki nem tudott hazautazni húsvétra. Kérdeztem, mit csinál. Meglepő válasz érkezett. Azt mondta, kalácsot süt, mert kalácsillat nélkül neki nincs ünnep. És akkor megértettem. Akkor eszembe jutott minden. A kalács édes illata hiányzott, ami belengte a nagypénteket. A fényes héjú, aranybarna kalácsé, amit nagymamám dagasztott, kelesztett, sütött, amit minden étkezésnél a sonka mellé ettünk. Az ünnep illata, ami összefogja és varázslattal tölti meg a kellékeket és rituálékat. Amit nem lehet a boltban megvásárolni és amit nem lehet semmi mással pótolni.

Azóta mi is kalácsot sütünk. Az illat kedvéért, ami egycsapásra felidéz mindent bennem és remélem, majd a gyerekeimben is.

lejegyezte: fonóművek