2014. március 26., szerda

Segítség, kamaszodik a gyerek!


Még csak 11 éves. Nemrég született, még most tanult meg járni, beszélni. Pár éve ment iskolába az én kis csöppségem és ma már az idegeinken táncol.

Kamaszodik. Feszegeti a határait, beszólogat, arcokat vág, húzgálja a vállát, dühöng. Ahogy azt kell. A 8 éves kisöccse pedig ebben is példaképnek tekintve nagytesót, szintén kezdi. De nem korai ez egy kicsit?

Egy barátnőmmel beszélgettem, akinek pár évvel nagyobb gyerekei vannak. Kérdeztem tőle, jól látom-e, hogy exponenciálisan romlik a helyzet. Mosolygott, bólogatott, majd hozzátette: És még a kanyarban sem vagytok:)

Mostanra mindennapossá váltak a vicces beszólások: Anya, hol volt arról szó, hogy söprögetnem kell, ha kijövök az udvarra? Az apróbetűs részben???

A minap egy erősen átverés-szagú ügy kapcsán feltettem a kérdést, hogy tollas-e a hátam, azért néznek-e madárnak. Csípőből jött a válasz, hogy a hátam nem tollas, de a csőröm elég nagy, azért gondolták, hogy madár vagyok:)

Ezt a részét tudom humorral kezelni. Legalább vicces a gyerek. Majd biztosan hasznát veszi a csajozásban...

De hogy lehet arra felkészülni, ami majd ezután jön? Gyanítom, sehogy. Mantrázhatom, hogy nem megyek bele a kis játszmáiba, hogy az elfogadás művészetét gyakorlom és nem engedem, hogy kihozzon a sodromból, úgyis megtalálja a módját, hogy hogy hozza ki belőlem az állatot. Mármint a sárkányt:)

Túl kell mennie a határon, hogy tudja hol a határ. Csak az bánt, amikor emiatt én is átlépek határokat és nem úgy reagálok, ahogy a nagykönyvben és a mantráimban meg van írva. Legszebb, mikor azok a mondatok csúsznak ki a számon, amiket én is hallottam a szüleimtől és amikről megfogadtam, hogy „énaztánsoha”. A nagyszülők meg csak kajánul vigyorognak. Az arcukra van írva: Most visszakapjátok:)

Végkövetkeztetés (már ha létezik ilyen): Bruno Bettelheim után szabadon, igyekszem a kiskamasz gyerekeimnek is „elég jó szülője” lenni...



lejegyezte: fonóművek





Réber László rajza Vekederdy Tamás: Kamaszkor körül című könyvéből