2014. március 28., péntek

Hogy EZ a mese, az nem kérdés!

Én nagyon későn kezdtem el olvasni, valahogy nem érdekeltek a betűk. Szívesebben bogarásztam, szöszmötöltem a fűben, este meg nagyon gyorsan álomba merültem a napi futkosás után. Anyának voltak próbálkozásai. Emlékszem még a térhatásos Hófehérke és Csipkerózsika könyvekre, de jobban érdekelt a színük, formájuk, mint a tartalom.

Aztán 4. osztály után iskolát váltottam. A korábbi osztály sport osztály volt, reggel 5-re jártunk korcsolya edzésekre a fedett jégpályára, senki nem ért rá könyvekkel bíbelődni. Ez az új osztály viszont egy „normál” osztály volt és itt már a Monte Cristo grófjáról szóltak a szünetek.

Nekiveselkedtem és láss csodát, többé nem tudtam a könyveket letenni. Ugyan egy kicsit visszafelé ment eleinte a történet. A romantikus és ifjúsági regények után körülbelül érettségi környékén kaptam elő a mesekönyveket, és azóta is nagy-nagy szeretettel lapozom Őket. És igen, lapozni kell. Az e-olvasás vagy hangos könyv nem ugyanaz, ezeket is végigpróbáltam. Ha csak az érzésre figyelünk milyen más az Ezüst mesekönyvet kézben tartani, mint egy tabot  - ugy-e, hogy ugye?

Nos, gyermekáldás elé néztünk, s elkezdtem készülni, mese ügyben is. Én későn olvastam a meséket, de nagyon szívembe zártam őket. Hát akkor most itt az alkalom, mesére fel! Óóóóó, lesz nálunk mesekönyv dömping: színes, képes, betűs, mozgós, ugrós, magyarázós és jelképes, minden-minden; és majd minden este más mese, együtt, akár 1002 éjszakán keresztül is!

Nem így lett. Illetve így volt, amíg én választottam, de mihelyst a pendelyes ki tudta fejezni az akaratát, megváltozott a stratégia. A gyerek nem akar mást csak A MESÉT, de azt huszonkettőezer-háromszáz-nyolcvanötször, ha lehet egymás után többször is, s holnap is és holnap után is. Már mindenki kívülről fújja előrefele és vissza, behunyt szemmel és akár álmából felriasztva is. Az esti rutin: mit szeretnél ma este gyermekem: A MESÉT! Azt az egyet.

Elnyűhetetlen. Nézegetem, mi van ebben a mesében? Igen színes, gyerekes, kicsit didaktikus, de nem kioktató. De semmi olyat nem találok benne, ami minden este új és új varázslatot jelentene. Lehet, hogy ez a kulcs. Hogy a gyerek mégiscsak mást vár el a mesétől ebben a korban, mint amire, mondjuk én vágyom – nem az a varázslat, hogy titokzatos és meglepő, hanem az, hogy szabálykövető. Milyen elemekre épít? Ha alaposan belegondolunk – és ennek van ám bőséges szakirodalma is – nagyon egyszerű, de az élethez nagyon fontos dolgokból építkezik egy igazán jó mese. Teljesség igénye nélkül, nézzünk csak néhány alapvető dolgot a gyerek oldaláról, fölnőttesen:
  1. Mindig nyer a jó! Ez az első és legfontosabb szabályszerűség. Erkölcsi értékeink alapja, tulajdonképpen egy egészen egyszerű gazdasági alapigazságon nyugszik: megéri jónak lenni, megéri szurkolni neki és támogatni.
  2. Mindig van benne rossz, de legyőzhető. Ez a második nagyon fontos dolog – igen, gyermekem ilyen az élet, sokan vagyunk és néhányunknak attól jó, hogy másnak rossz, de nem ez az út, és lehet tenni ellene.
  3. A jónak mindig vannak szövetségesei:  a barátság, ami a jó elérése érdekében szövetségként indul és a megpróbáltatások, sikerek során edződik.
  4. Mindennek ára van – az eredményekért, sikerekért meg kell dolgozni, semmi sem hull az ölünkbe csak úgy – de az erőfeszítésnek meg van a jutalma.
  5. A kicsi szép – és most nem a gazdasági elvre gondolok (bár az is erről szól), hanem arra, hogy attól, hogy valami más látszólag kevesebb vagy csak mert fiatal, attól még értékes, sokra képes és eredményes lehet.
  6. Mindennek lelke van, azaz minden apró részlet fontos lehet, és bármi vagy bárki szövetségessé válhat egy kis törődéssel, ha előítélet-mentesen közelítjük meg.
  7. Párosan szép az élet – ezt nem is ragozom tovább, hiszen így is addig élnek, míg meg nem halnak.
Azért ez így egyszerre nagyon sok infó, ezt megérteni, magunkévá tenni, lássuk be nagyon nagy meló. Érthető, hogy ez nem megy egyik estéről a másikra, sokszor el kell hangzania és nagyon sokat segít a kiskorúnak, ha legalább a keretrendszer nem változik. Igen fontos például, hogy a szereplők ne cserélődjenek állandóan, mert így már a legelején lehet tudni ki a jó, kinek kell szurkolni – kivel lehet azonosulni.  Ha azt is lehet előre tudni, hogy ki a rossz, és azt is, hogy melyek a helytelen dolgok, akkor meg lehet majd bátran rémülni, mert nem lesz váratlan ijesztő piszokság, önfeledten hallgatható a mese, mert pontosan lehet tudni mikor és min kell elszörnyülködni. Azért ez megnyugtató, nem? Abban is biztosak lehetünk, hogy a jó nem marad egyedül, és tudjuk kik segítenek. Így majd tudunk együtt izgulni azon, hogy mikor jönnek már és előre tudjuk, hogy na, majd ők, ők aztán biztosan segítenek. És azt is tudhatjuk előre, hogy megéri a sok kaland és megpróbáltatás, meglesz az öröm a végén, semmi sem hiábavaló.

Így azért sokkal érthetőbb, és bár már a könyökömön jön ki, elolvasom a mesét huszonkettőezer-háromszáz-nyolcvanhatodszor is, ha kell, napjában többször is, és amikor rendreutasít a palánta, mert hangsúlyváltással igyekszem szórakoztatni magam és nem ott hangsúlyozok, ahol szoktuk, arra gondolok, hogy minden átmeneti.  Nagyon várom már, hogy elinduljunk a mesés ösvényeken, és merjünk szembe nézni új Jó királyfikkal, három, hét, ha kell huszonnégy fejű sárkányokkal és más csodás lényekkel, hiszen nekem is vannak jogaim. De abban is biztos vagyok, hogy sokszor fogok ezekre az édes, összebújós pillanatokra vágyakozva visszagondolni és elővenni AZT a mesét, ha másképp nem, hát gondolatban.

a meséről és még több irodalom is itt:

A fotóért köszönet Marcipánfotó-nak!




lejegyezte: ebaratnőm