2014. február 28., péntek

Csak pozitívan

Megy most egy sör reklám a tv-ben, ami arra figyelmeztet, hogy merjünk álmodni, emelt fővel járni és vegyük észre, hogy a pohár félig tele (!) van.
Szeretem ezt a reklámot. Sört ugyan nem valószínű, hogy ennek hatására fogok vásárolni, de mindig emlékeztet arra, hogy pozitívan szemléljem a dolgokat. Sajnos ez még nem megy automatikusan. Mert lehetnék magasabb és vékonyabb, lehetne több a fizetésem és a nap is süthetne többet. Ha összeszedném magamat, biztos, hogy mindig tudnék legalább száz dolgot találni, ami lehetne több, szebb, jobb. És lássuk be, néha jól is esik körbevenni magunkat panasszal, belemerülni az ön- és közsajnálatba. De nem akarok túl sok időt tölteni ezzel, élvezni akarom az életet úgy, ahogy van!

2014. február 26., szerda

Önmegvalósítás

Valami van a levegőben. Bárkivel beszélgetek, úgy a nyolcadik percben megérkezünk az önmegvalósítás kérdéséhez. Egy ideje figyelem, hogy vajon én hozom-e fel a témát. De nem.

Mi ez? Mi ez a nagy önmegvalósítás láz? Életközépi válság? De hát a legtöbben még épphogy harmincasok. Manapság már az életközépi válság is hamarabb jön el? Vagy csak simán a válság hatása? A bizonytalanság hozza ki az emberekből? Ez is gyanús, mert sokuknak stabil, jól fizető, irigylésre méltó munkahelyük van. És mégis elégedetlenek.

Azt hallom lépten-nyomon, hogy valami hiányzik. Hiányzik az alkotás öröme, a jól végzett munka öröme, hogy valaki értékelje az eredményt. Vagy legalább legyen eredmény... Jó, lehet örülni egy szép Excel táblának is, egy klasszul összerakott napi riportnak, egy jó kis prezentációnak, oktatásnak, vagy egy megválaszolt panaszos levélnek.

2014. február 24., hétfő

Az alma




Él-e még vajon? Régen láttam a bácsit, aki minden reggel ott állt, ugyabban a kereszteződésben. A piros lámpánál megálló autósoknak a Fedél nélkül újságot kínálta. Oviba menet minden reggel találkoztunk, köszöntünk, néha szóba elegyedtünk.

Egyik reggel a gyerekem a hátsó ülésről elújságolta neki, hogy előző nap a piacon voltak az ovis csoporttal vásárolni. Mindenki választhatott valamit és ő egy almát vett.

Néhány nap múlva ismét megálltunk és látom, hogy a bácsi szalad felénk. Szalad és nagy igyekezettel keresgél valamit a zsebében. Mire odaért hozzánk, elővett egy almát azzal, hogy a gyereknek hozta, mert tudja, hogy szereti, hisz mesélte, hogy a piacon is azt választotta. Zöldre váltott a lámpa, elvettem az amát és indultunk. Nem szóltam, csak egy köszönömöt motyogtam az orrom alatt. Nagyon nem is tudtam volna mit mondani.

2014. február 22., szombat

Borbély Szilárd emlékére


Debrecen. Életem nagyon szép évei, és sok is. Majdnem egy évtized a tudomány elefántcsonttornyában, ahol akkor még voltak csoportok, és közösségi élet - valós, nem virtuális - ahol voltak beszélgetések, értelmes viták és önfeledt bulik. Ahol mindenki mindenkit ismert és volt hovatartozás.

Debrecen. Hírek, események, gyász. De nem az enyém. Bár olvastam róla, láttam színdarabját játszani, egy volt azon kevesek közül, akivel nem volt emlékezetes személyes találkozásunk. Én nagyon sajnálom.

Debrecen. Hiába a közös tér, nem marad más, csak mint minden olvasónak, a betűk a papíron, a versek, írások nyoma a lelkemben.

2014. február 20., csütörtök

Romok a csontokon

A házasság számomra olyan mint egy ház.

Védelmet ad, biztonságot, de törődni kell vele. Építeni, szépíteni, hogy jó legyen hazatérni.

Éveken át toldoztuk, foldoztuk a házunkat. Már amikor egyáltalán észrevettük, hogy málik a vakolat. Majd mikor a falak már annyira megrepedeztek, hogy nem lehetett egy kis festéssel eltakarni, akkor nem volt más hátra, mint porig rombolni.

Kiásni az alapokat, amik nem tartották eléggé a falakat. Kiásni a csontvázakat a romok alól. Kiásni és újratemetni, tisztességgel. Mikor már azt gondoltam, nem lehet mélyebbre menni, megint kikandikált valahol egy koponya, egy lábszárcsont. És megint ásni kellett.

2014. február 18., kedd

... és van tovább is, van tavaszi fuvallat



Szerelemre vágyni...
Állandó érzés ez bennünk? Vagy időnként valóban csak a hormonjaink játszanak velünk? Vagy esetleg ez már a TAVASZ? Mert itt van, közeledik, érzem ahogy beleszippantok a levegőbe, érzem a bőrömön, a zsigereimben.
Már nem bámulom a felhőket az imádott hóesésre várva, most már a játékos bárányokat látom, ha feltekintek. Kinyílt a hóvirág, sárgában és lilában pompáznak a krókuszok. Ők is érzik a tavaszt, és nekik már nincs visszaút, új élet kezdődött. Új élet... Én is vágyom az újra.

2014. február 17., hétfő

... és még mindig szerelem ...


Szerelemre vágyom.

Arra a tíz centivel a föld fölött járósra. Amikor egyáltalán nem érdekelnek az élet apró-cseprő dolgai. Amikor minden és mindenki megszépül a szerelem ködén át nézve és amikor minden egyszerűnek tűnik. Amikor nincsenek elháríthatatlan akadályok és megoldhatatlan problémák, mert bármin felül tudok emelkedni, olyan könnyűnek érzem magam és az életet. Amikor bármilyen őrültségre képes vagyok, amikor bármit el tudok érni, amikor bármeddig el tudok menni.

2014. február 15., szombat

Gyarmati Fanni emlékére



Az élet magánügy? Ha minden „rendben megy”, az esetek nagy többségében az, mindenki úgy éli, ahogy tudja. Az életünk vége, a halál is magánügy. Elbúcsúzni gondolatban, gesztussal, megemlékezni már lehet, sokféle képen. Mi két verssel tesszük. Két szerelmes verssel búcsúzunk Radnóti Miklós özvegyétől, Gyarmati Fannitól, aki a mai napon elment. Béke poraira.




2014. február 13., csütörtök

Gyerekszerelem


42 évesen három gyerek után megtudtam, hogy van olyan szerelem ami mentes a birtoklás vágyától a játszmáktól és büszkén vállalják mindketten.
Olvastam, ábrándoztam felőle, de látni még soha nem láttam.

5 évesekről van szó. A történetben  Miklósnak és Eszternek neveztem el őket. Miklós az én kisebbik fiam, ezért testközelből, hallótávolságból vagyok, voltam részese a csodának.

Szépkorúak… leszünk, lettünk. (!?)


Az ünnepek alatt a barátnőimmel régi fotókat nézegettünk. Hihetetlen volt, amit láttunk Különbségek, azonosságok…
Tényleg te voltál? 20 évesen – szinte térdzoknis kislány, 54 cm-es derék, derékig érő haj, kacagás. Majd alig egy-két év múlva esküvő, gyermek – anyuka. Karrier, tanulás, komoly fotók, óvoda, ünnepek.
Ahogy az idő ment, rakódtak a kilók, gondok, nőttek a gyerekek. Pajkos, játékos képek, boldog, megelégedett mosoly, jókedv, szinte már rá sem lehetett ismerni az előző fotókon lévő lányra.
Változás?

Na, de miért?

2014. február 10., hétfő

Ügyfélszolgálat mesterfokon

A közelmúltban együtt dolgoztam egy olyan egyesülettel, amelynek munkatársai idős, demens emberek (dementia: az értelmi képességek lassú, folyamatos leépülése) ellátásával foglalkoznak: biztosítják számukra a szabadidő kulturált eltöltését, a családi és társadalmi kapcsolatok fenntartását, segítenek a problémák megoldásában, a konfliktusok megelőzésében. Mindezt azért, hogy ezek az emberek megőrizzék, visszanyerjék önbecsülésüket, személyes hatékonyságukat, életviteli készségeiket, és a lehető legtovább a társadalom és a család hasznos tagjának érezzék magukat.

Az egyesület munkatársai elképesztő türelemmel, elfogadással és kitartással fordulnak az ellátottak felé, tisztelettel, udvariasan és kedvesen kommunikálnak velük még akkor is, ha minden nap újra és újra el kell mondaniuk, hogy kik ők, vagy hogy merre van az ebédlő.

2014. február 7., péntek

Babázunk – amikor még csak eszik és alszik


Kezdhetném a kórházban töltött napokkal is, de bevallom őszintén, abból nem sokra emlékszem. Nem volt rossz élmény, nem volt kiborítóan fárasztó, egyszerűen csak eltelt, miközben vártam, hogy mehessünk végre haza, és elkezdődjön kis családunk életének új fejezete.
Nem tartottam a hazameneteltől, tudtam ugyan, hogy nehéz lesz, de mindenhonnan azt hallottam, hogy ilyenkor még szinte csak esznek és alszanak, és akár a Háború és békét is elővehetem, bőven lesz időm olvasni szoptatás közben, illetve utána, amikor békésen elalszik az ölemben. Így utólag, talán jobban kellett volna figyelnem a „szinte” szóra.


2014. február 5., szerda

Egy női vezető, aki tetszik nekünk: Mireille Guiliano


Mireille Guiliano több mint 20 éven keresztül volt a Veuve Clicquot luxus pezsgőmárka szóvivője, az LVMH felsővezetője, és a Clicquot Inc. Igazgatója. Stílusa, eleganciája, életszeretete és tapasztalatai révén sokunk előtt állhat példaképként. Ma leginkább könyveiről, A francia nők nem híznak vagy A francia nők karriert csinálnak című írásairól ismerhetjük. A francia nők nem híznak című könyvében tanúbizonyságot tesz a jó ételek, a pezsgő, a csokoládé és a romantika iránti szeretetéről. A könyv bestseller lett sok országban, és eddig 37 nyelvre fordították le.

Vezetése alatt a Veuve Clicquot piaci részesedése Amerikában az egy százalék alatti értékről több mint 25%-ra emelkedett. Stratégiai megközelítését az ultra-prémium márkák pozicionálásáról és fejlesztéséről gyakran idézik.

2014. február 4., kedd

Családon belüli erőszak?

Nem magán ügy, közös(ségi) ügy!



További előadások hasonló témában:


Ha  a magyar felírat nem jelenik meg, a videó alatti fekete sáv jobb szélén van a Language opció, ebből a Hungarian lesz a nyerő:)


   lejegyezte: ebarátnőm

2014. február 3., hétfő

Izzadó szinglik

Nemrégiben kezembe került egy színvonalas női magazin egyik száma, amelyben – természetesen a legfontosabb, szigorúan tudományos cikkek elolvasása után – egyszer csak észrevettem egy hirdetést.  Az egyik nagy kozmetikai márka izzadás gátló dezodort reklámoz. Egy fotót is láthatunk egy szép arcú, ám nem túl vidám fiatal nőről (kissé ráncolja a szemöldökét, még a kép is fekete-fehér), és mellette egy hosszú „önvallomást” arról, hogy milyen nehézségei voltak eddig az izzadás miatt, és milyen optimista most, hogy az új stift segítségével már más lesz számára az idei nyár.