2017. május 26., péntek

Ámerika – az ételek


Jó pár évvel ezelőtt volt egy angoltanárom, aki Amerikából érkezett és mesterségének címere – eredetileg - szakács volt. Sokat mesélt arról, hogy vannak igényes és egészséges étterem láncok a hazájában, ahol például sok a saláta és ízletesek az ételek. A kedvence a mexikói konyha volt. Kérte, higgyük el, a ”mekit”csak a kisgyerekes családok látogatják a játékok miatt. Egy nap – csak, hogy igazolja mesterségét – hozott nekünk saját készítésű amerikai almás pitét. Leesett az állam, olyan finom volt. A Dunkin’ Donuts fánkjai után arra voltam felkészülve, hogy kapok egy szirupos, csömörlésig édes masszát, ehelyett egy annyira eltalált, épp, hogy édes, fahéjas sütit tett elénk, amelyben semmi hiba nem volt. Még a mi magyar almás csodáink is édesebbek nála. Már ekkor gyanakodtam, hogy nem lehet az „amerikai” konyha olyan rossz.
Mert az „amerikai” konyha a nemzetek konyhája. Minden itt letelepedett nemzet átörökítette ízeit az Új Világba. Talán a leglátványosabb bizonyítéka az volt ennek, mikor Washingtonban a Capitolium felé sétálva a parkot átszelő utak mentén ott sorakoztak egymás mellett sorra a különböző büfé kocsik. A hamburgertől kezdve a csípős csirke szárnyakon-, pizzákon- és görög konyhán keresztül az indiai konyháig. Itt-ott megtoldva egy-egy fagyis- és fánkos kocsival. Le sem lehet írni azt az illatorgiát, ami ott megcsapta az ember orrát. New Yorkban muszáj volt megkóstolnom egy hot dogot, pedig igazából nem rajongok érte. De ott a Central Park mellett enni kellett egyet, mint a filmeken, hogy teljes legyen a filmekben látott életérzés.
Volt egy étterem Baltimore-ban, amit kétszer is meglátogattunk. Első alkalommal az igazi amerikai hamburgert kóstoltuk meg. Érdekes módon úgy hozták ki, hogy félig-meddig nekünk kellett megpakolnunk a zsemlét, csak az ízletes, vastag húspogácsát tették bele előre. Kiderült, hogy aznap ajándék csirkeleves is jár a vendégeknek, választhattunk három féle változatból. Amit kihoztak, kicsit paradicsomos, zöldséges volt, finoman fűszerezve, telis-tele hússal. Hatalmas pohár víz, félig megpakolva jéggel, alapból járt minden vendégnek. Miután ezt megkaptuk, kérdezték csak meg, hogy kérünk-e mást is inni. Egy jeges-epres italt kóstoltunk meg, ami tejszínhabbal a tetején még desszertnek is beillett. Második alkalommal ugyanitt tengeri herkentyűket ettünk, mert Baltimore - kikötőváros lévén- élen jár ebben. Az egész országban itt készítik el a legtöbb féle módon a rákot. Emiatt Crabtown, Rákváros az egyik beceneve. A garnélarákok, amiket kissé csípősen, gombával és rizzsel körítve ettem, hatalmasak és ízletesek voltak.  
Egyik délben egy Sajttorta Gyár nevezetű étteremben vettünk sajttorta szeleteket és a kikötőben a hajókat nézve ettük meg. Mindegyik nagyon ízletes volt, nem túl édes és laktató. A férjem egy nagyobb méretű csokisat választott. Most, életében először, majdnem kifogott rajta egy tortaszelet, ráadásul főétel gyanánt. A másik emlékezetes desszertet egy bevásárlóközpontban fogyasztottuk el, szintén dobozból. Fahéjas csiga volt, tejes-cukros masszával megbolondítva. Ez az én ízlésemnek már túl édes volt, de a tömény fahéj kárpótolt ezért. Úgy tűnik, szeretik a fahéjat, van fahéjas-csípős rágójuk is, a BigRed. Waffelt esznek még sokat, ami a gofri amerikai változata. Kicsit vékonyabb, kicsit sósabb és képesek vajat kenni rá, ami alapból sós, bármilyen kiszerelésben és változatban veszed.  A mogyoróvajat is kipróbáltam, többször is azt kentem a reggeli pirítósomra. Kicsit szokatlan a mogyoró íz így, ebben a formában. Sokféle csokoládéjuknak az alapja a mogyoróvaj, nekem nem igazán ízlenek.
Vendéglátónk kétszer is főzött nekünk, míg ott voltunk. Az első alkalommal nagyobb társaság volt együtt, így olyan egytálételt készített, amiből mindenki ehetett. Mivel ő vegetáriánus, tett bele garnélarákot és halat is, de volt benne csirke és többféle zöldség. Mindez kissé paradicsomos csípős szószban, rizzsel és sajtos meleg szendviccsel tálalva. Az egyik vendég saját készítésű kalács-féle sütit hozott desszertnek. Az ezt követő kaliforniai fehér bor zamatos szőlő íze még magyar szemmel is fenséges volt. A második vacsorát csak nekünk főzte. Párolt csirkével és zöldségekkel töltött tortilla szeleteket sütött sajttal gazdagon megszórva, babos rizzsel. Számomra már az is meglepetés volt, hogy férfi létére főz, ráadásul itt, a gyorséttermek hazájában.
Itt nem azt írják ki az ételt csak elkészítő és nem ott elfogyasztó helyekre, hogy: Take away, (Vidd el!) mint Angliában vagy Írországban, hanem: Grab N Go. (Ragadd meg és menj!) Jó árak vannak, érthető, ha kevesen főznek otthon. Az autópályák mellett több helyen is voltak olyan pihenők, ahol öt- hatféle étterem is várta a vendégeket. A választék nagy volt, a kínai gyorsétteremtől kezdve a waffelesig. Ez utóbbiba (Waffle House) betértünk este 11 óra tájt. Non stop nyitva van, és reggel bonyolítja forgalmának nagy részét. Na itt aztán tényleg olyan volt, mint a filmekben!  Pepita padló, csempe a falon, átadópult, piros műbőrrel bevont székek, és boxok az ablakok mellett kialakítva. A tojás rengeteg-féle változatát elfogyaszthatod itt a nap- és éj bármely szakában, de van többféle krumplis, steake-s étel, és persze waffel is többféle öntettel. Szokás az éttermekben, hogy minden asztalon van egy kosár, amit telepakolnak vajjal, dzsemmel, juhar sziruppal, hogy kedvedre gazdagítsd az eléd rakott kenyérkét vagy waffelt.
Fel voltunk készülve a nagyon kövér emberek látványára. Hát, semmi kirívót nem láttunk, már csak az utolsó napjaink egyikén kiáltott fel a férjem egy boltban: „Végre egy ember!” Az illető magas volt és a szélessége is jelentős. De mivel mi magyarok is vezetünk az elhízásban, azt kell, hogy mondjam, semmi szokatlant nem tapasztaltunk.
Van olyan üzletláncuk, ahol kizárólag nem génmanipulált, bio élelmiszert árulnak. Az ára magasabb a többi üzleténél, de sokan látogatják. Sok futó, kocogó embert is láttunk a parkokban és sétányokon. New Yorkban bicikliseket is. Próbálnak odafigyelni többen az egészségükre. Ahogy egyre kevesebben dohányoznak, a fiatalok szinte egyáltalán nem, úgy lehet, hogy egyre kevesebben zabálnak is majd. Szép jövőt Új Világ!
Lejegyezte: Vica

2017. május 24., szerda

Ámerika – a természet


A filmeken mindig lenyűgözött a Grand Canyon, és nem utasítanék vissza egy autózást végig a 66-os úton. A Yellowstone Nemzeti Parkról nem is beszélve, ahol Maci Laci Bubuval karöltve buzgón dézsmálta a látogatók piknik kosaraiban rejlő finomságokat. Lány létemre imádtam az indiános könyveket és Karl May tájleírásai fantasztikusak voltak, annak ellenére, hogy csak öreg korában jutott el az USA-ba, miután megírta lenyűgöző kalandregényeit Winnetou és Old Shatterhand barátságáról.
Amerikai álomvárosom mindig is Frisco volt. Gyerekként imádtam nézni a San Francisco utcáin sorozat üldözési jeleneteit, ahol a dimbes-dombos utcákon csak úgy repültek az autók, arra is vigyázva, hogy össze ne ütközzenek a régimódi sárga villamosokkal, miközben gyönyörű hátteret szolgáltatott a Csendes-óceán kékje. Na, ezekre a helyekre most nem sikerült eljutnom. De ki tudja? Talán egyszer.
A keleti parton voltunk végig az egy hét alatt és nem vártam sokat a környezettől. Mert milyen is lehet a természet a felhőkarcolók árnyékában? Baltimore a huszadik legnépesebb város, biztos jól beépült – gondoltam. Így aztán csak lestem a hatalmas fákat, a széles folyókat, a rendezett tiszta parkokat, a lenyűgöző öblöt, ahol egy helyre kis takarítóhajó “szedte” a szemetet. Még Manhattan utcáin is láttunk fákat, a Central Parkról nem is beszélve. Érdekes kontraszt volt szikláról sziklára ugrándozni a zöld környezetben, míg pár méterre ott magasodtak fölöttünk a felhőkarcolók.
Baltimore-ban, mondhatni, egy erdőben laktunk. Nem messze a háztól kinn is volt a vadveszélyre figyelmeztető tábla, mert (házigazdánk elmondása szerint is) gyakran lófrálnak őzek arra. A házak barátságos távolságban álltak egymástól a kertvárosban, és olyan benyomást keltettek, mintha csak kimetszettek volna egy-egy tisztást az erdőből, hogy legyen helyük. Ezt tükrözte az állatvilág is. A vezetékeken és fákon légtornászkodó szürke mókusok mindennapos látványt nyújtottak, de volt szerencsénk mormotához is. Kétszer is meglátogattunk egy tavat, melyet szép zöld park vett körül. Ott sétálva ékszerteknősöket láttunk, és egy olyan madarat, melynek gyönyörű élénk piros és fehér csík volt a szárnyán. Látható a képen is, ha valaki tudja miféle névre hallgat, ezúton kérem, ossza meg velem! Később a házunk környékén egy csupa piros madarat pillantottam meg, amiről kiderült, hogy kardinális pinty. Vendéglátónk csak úgy írta körbe: a katolikus templomokkal kapcsolatos neve van.  Baltimore az egyik legjelentősebb kikötőváros, talán nem is véletlen, hogy a gyerekeknek a mélytenger élővilágáról szóló filmet vetítettek egy tudományos központban. Megnéztük mi is.
Mikor egyik reggel a lányom azzal a hírrel robogott le az emeletről, hogy az ablakon kinézve szembetalálkozott egy kolibrivel, aki sűrűn verdesett pici szárnyacskáival, és a kis, szívókához hasonlatos, csőrét éppen a szúnyogháló rácsai közé dugdosta, nem akartuk elhinni. De megtudtuk, hogy ez a picike madár is honos itt. Még jó, hogy elkísértünk ide téged! – mondta a férjem. – Ezt már nehezen hittük volna el neked.

Lejegyezte: Vica

2017. május 22., hétfő

Ámerika – az emberek



Nem hittem volna, hogy eljutok oda valaha is. Nem is vágytam rá különösebben, és messze is van nagyon. Ráadásul tele voltam előítéletekkel. 

Olvastam persze tőlük – róluk rengeteget. A regényekkel nem is volt baj, hisz hatalmas íróik vannak: Steinbeck, Updike, Oates, Capote, vagy a meghökkentő gyermekregényeket író Lowry. Hogy az ő könyveik tetszettek nagyon, csak azzal magyaráztam, hogy intelligensek. Ezek az írók, mint amerikai emberek, a kivételek, akik erősítik a szabályt. 

A filmekhez már más volt a hozzáállásom. Mert ott van persze a mozi, ami az amerikai “nemzet” műfaja, extra pénzből extra profizmussal művelik, de annyi könnyű tucatárut termelnek, hogy mégis inkább egy-egy európai- vagy ázsiai filmnél érzem azt, hogy: EZ IGEN!

2017. május 19., péntek

Aranysárkány – étterem ajánló


Régóta kedvencem ez a pici, családi tulajdonú és vezetésű szentendrei étterem. Egy kis utcában található, távol a nagy forgatagtól, a Szamos marcipánt majszolgató, paprikafüzéreket nézegető turistacsoportoktól. Ettől függetlenül érdemes asztalt foglalni, mert egyre többen keresik fel. Kiülős része nincs, a berendezés és a hangulat igazán harmonikus, semmi faxni, „csak” a tulajdonos egyénisége tükröződik benne.
Az ételek mennyeiek, én a libás fogásokért rajongok (több változat is található belőlük az étlapon), de a legutóbb fogyasztott szeder leves is egészen különleges volt. A kiszolgálás hibátlan, a pincér mindig a megfelelő módon önti a levest a tányérba, és még kedves is. Imádom, hogy rendelés után rögtön hoznak két kis szelet kenyeret, és hozzá valami speciális krémet, így nem kell éhen halnom, mire megérkezik a főfogás vagy a leves.

2017. május 17., szerda

Pékség Mesék VI. Kiara



A boltocskám vásárlóközönsége napszakonként más és más, hiszen hajnalban a munkába igyekvők, majd az óvodába-iskolába sietők, napközben pedig az otthon lévő kismamák, nagymamák és nagypapák térnek be hozzám. Mai történetem főszereplői egy fiatal család, ahol egyelőre egy három és fél éves kislány, Kiara körül forog a világ. A kislány nem csak szép, de korához hűen, rendkívül cserfes, érdeklődő, nyitott kis teremtés. Ő is alkotott a gyerekfalamra egy pogácsáért gyönyörűt, a tőle elvárható módon maximálisan kihasználva a papír lap mindkét oldalát, színes vonalakkal rajzolta tele. Mikor a szokásos „Hűűű de szép, ezmiez?” kérdéssel kézhez vettem a remekművet, az én kis művészem nem tudta igazán elmondani, mire gondolt, amikor rajzolta, így abban maradtunk, nyilván a pogácsára. Igazi gyerek,

2017. május 15., hétfő

Kirándulás ajánló: Füzéri vár

Gyerekkorom óta minden évben látom távolról és közelről a Füzéri várat. Jó kis kaptatón kell felmenni a parkolóból a domb tetejére, és a legutolsó, legmeredekebb szakaszon mindig nagyon fúj a szél. Szinte csak pár falmaradvány volt ott évekig, páratlan kilátással, kevés látogatóval. Most EU-s pénzből szinte teljesen újjáépítették, már messziről látszik az úton, sőt, a zempléni hegyek között túrázva is sok helyről észre lehet venni. Lett belőle egy csodaszép, rendkívül feltűnő vár, korhűen berendezett termekkel, interaktív táblákkal, képeslap készítő automatával. Nem nagy épület (nem is volt az régen sem), és miután a Habsburgok felgyújtották, már